Én nem tudom, mi a különbség. Megütődve látom, hogy egyes ismerőseimnél a szemetes is dizájnos. Mármint nem a tároló, hanem a lényege. Kiköpöm rágómat — legdurvább szenvedélyem az orbitrágó –, mintegy mellesleg szemügyre is veszem tartalmát — a háztartás tükre, regényrészlet, jellemrajz, szórakoztató –, és mit látok? Ilyen kifejezetten gusztusos kis dobozkák, négybe hajtott, szép mazsolászacskó német felirattal, tiszta papírpohár, gyógyszeresdoboz, helyes, pont jól hasadt tojáshéj; élével, ami úgy szebb, lapjával a többi — semmi folyás, bűz, szivárgás, cafat, valóságos enteriőr. Hogy van erre idejük, hogy ilyen legyen az is?
Ettől szorongani kezdek.
Az én szemetesemben egy sima körömlakklemosás apokaliptikus maradványai, egy eltört bögre darabjai, fülpuc, fogkrémes tubus felvágva, nárciszszirom, szivárgó, barnás nedvek (illykapszula!), gomolygó miazma — leírhatatlan novoszibirszki pusztulat. Bővebben… →
Bepöccenek mindig ezen a rengeteg panaszkodáson… bepöccenek, azaz: tudom, hogy amit hajtogatnak, az hamis és káros, továbbá ismétlődik, és ezt mint jelenséget meg akarom írni posztban. Elemezni, megtalálni a működésmódját az adott érvelésnek, viselkedésnek.
Van, hogy csak sóhajtok, mert unom.
Amiről most írok, az végső soron a felelősség vállalása. Ami azt jelenti, hogy nem vagy már kamasz, felnőtt vagy.
És azt is jelenti – nekem –, hogy nem csak mi, emberek létezünk. Van Isten.
Folyamatosan panaszkodik mindenki, én meg, aki hallgatóságnak vagyok gondolva, azt mondom:
Valaha túl sok lehetőséged volt, haver. Összevissza mámoroskodtál, felvágtál, hogy te döntesz, mert a te tested. Bulizol, nem akarsz gyereket, “felfedezed” a szexualitásodat (úgy nyomták beléd a pornóval, erőszakkal azt, amit sajátnak hiszel!). Vagy katás “vállalkozó” leszel, esetleg büszke “telt nő”. És harsánykodtál, hogy neked ez meg amaz az identitásod.
Magabízó voltál és nem törődtél a következményekkel. Keresztényék ezt úgy mondják, hogy elfordultál Istentől és bálványimádtál.
Később pedig rosszul jártál. Rád járt a rúd. Részben a döntéseid miatt, részben azért, mert ilyen az élet, és van, aki rosszul jár (túlmámoroskodás nélkül is előfordul). Bővebben… →
Magyarországon friss adat szerint 97 százalékos váderedményesség van, tehát ha valaki ellen vádat emelnek, az a vád annyira alapos (vagy olyanná alakul az ügy, annyira nem védik jól a terheltet), hogy 3 százalék terheltet mentenek fel végül minden vádpont alól.
A három százalékba tartozom – és amilyen torz ez az egész, ennyi meghurcoltatás után ez a siker és diadal…
Engem ma felmentettek másodfokon, éspedig részletes, pontos indokolással, bűncselekmény hiányában.Bővebben… →
…és a média “tudományos” tartalmainak? Mint amilyen a Qubit, a Lakmusz vagy a tudomány címkével ellátott cikkek – az egész tudományfétis, hozzáértésmánia. Hogy folyton kutatásra, szakértőkre, tényekre hivatkoznak, miközben véleménynek is gyenge, amit olvasunk.
Még a roppant árnyalt ismerőseim is bedőlnek ennek… hú, de tipikusan indítok, már vagy harminc poszt kezdődött így: “az okosak is sajnos, de én majd megmondom, mi van”. Viszont tényleg ez a helyzet (sokadszor): önálló gondolkodásra képes emberek csillogó szemmel hangoztatják, hogy olvasták valahol, volt a 444-en, és van ez a kutatás, és tényleg úgy van: a szénhidrát mégis egészséges, a kövérebbek nagyobb eséllyel élnek tovább és hasonló, önigazoló baromságok. Ez az egyik típus, a másik a szakértőlóbálás: Almási Kitti/Orvos-Tóth Noémi/Hevesi Krisztina/Boldogkői Zsolt/Pártos Balázs/Steigervald Krisztián/Schwab Richárd (régebbi korokban Popper Péter, Ranschburg Jenő, Lux Elvira, Vekerdy Tamás… ők még nem a neten, hanem a Nők Lapjában), tehát az aktuálisan felkapott ismeretterjesztő szakember is azt mondja, sőt: MEGMONDTA, és de jól mondja (idézet), tudod, mostanában sokat emlegetik ezt a transzgenerációs (satöbbi).
Én pedig erről a jelenségről is megmondom, és alappal teszem, miért talmi, felszínes, pótcselekvés – hogy miért rekedsz sivár közegben, ha őket veszed komolyan. A sztár ugyanis előadást tart, beszélgetésen vesz részt, wmn vagy Glamour szervezi, melyre jegyek már kaphatóak, illetve workshop is van, könyv, munkafüzet… a leírásban elképesztően alacsony röptű, buzzwordös fontoskodás.
Most jön a tipikus Második Bekezdésem… a szerző visszavesz, pontosít, differenciál: nem azt mondom én, hogy Almási satöbbi Noémi Balázs ne mondanának jót, fontosat, hogy ne létezne transzgenerációs trauma, vagy ne értenék a szakmájukat (noha van, aki nem, esetleg nem is az a szakmája, amit hangoztat). Nem ez a lényeg. Én azt állítom, hogy a nyilvánosságnak ezeket a szereplőit a média tette annyira magas polcra, hogy szélsebesen konszenzussá, megdönthetetlen igazsággá lett az állításuk, a fogalmaik, szóhasználatuk a nép ajkán. A nép ajka nem tud önnön létezéséről, mondatait valóságérzékelésnek hiszi. És jaj neked, ha kívül akarsz maradni az épp divatos fogalmakon, kereteken. Ha megemlíted, hogy nem, nem mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. Amikor pedig forgatják a Disputát, és ez a mondat és a cáfolata a két oldal, akkor nem egyenrangú a két állítás: az egyik tömény baromság, a másik mellett nem kell érvelni egyáltalán.
Ott kellene kezdeni, hogy a tényellenőrzés, az alapos utánajárás, a tudományos megalapozottság, az adatgyűjtés nem külön rovatot vagy szakértőt kíván, és nem is kell a hírversenytől leválasztva még okosabb, lassan dolgozó szerzőgárda hozzá: az újságírásnak, minden fajta újságírásnak, a leghabosabb tévéműsorismertető bulvárt és celebhíradót leszámítva eleve minimuma, kiindulópontja kellene hogy legyen, hogy nem írnak baromságokat, utánajárnak, értenek hozzá. Régebbi korokban szakújságírók voltak, ma sűrűn kattintgató, huszonéves vagy kora harmincas szerzők fontoskodnak a külön tudományos rovatban, amelyért fizess, mert ez alaposabb, minőségibb.
Két hete jelent meg ez a cikk előfizetős, tudományos aloldalon, én pedig megint mosolygok, egyenesen jókedvem lesz, mennyire sértődöttek a dietetikusok, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk, mert én tudok jobbat, és így ki se oktatnak drága pénzért:
Alatta ajánló, tökéletesen ellentmondó tartalmakkal, láthatólag erényvegán, környezetmártír indíttatásból és/vagy valami biohack trendet fölkapva, ki-ki a saját nünükéje szerint “mélyed el”:
Akkor indult el bennem ez a bejegyzéstéma, amikor most a felvételire biológiát tanultam, a tizenegyedikes tankönyvből egy teljes délelőttön át – sejtbiológia, anyagcserefolyamotok, az ember szerverendszerei, mi a trombózis, kis és nagy vérkör, hol termelődnek és tárolódnak a hormonok, mire jók az enzimek, ilyesmik. Egészen elképedtem, hogy egy igen hajszolt (huszonöt perc alatt ötven kérdés) vizsgát én, a bölcsész sikeresen megírtam három órányi átnézéssel, közben a nagy tényellenőrök ennyit sem tudnak. Nem tudják, mai glükóz, az ATP, az ozmózis, a keton, hogy zajlik a zsíranyagcsere, csak leírják, ahogy sikerül, hogy mit mondott a Szent Dietetikus (cukorbeteg behipózhat a a böjttől, a rákos beteg meg leromlik, nahát! EZÉRT egyél napi ötször te, aki nem vagy cukorbeteg, se rákos). Amit én tanultam, az a mainstream tudománynak a tankönyvvé szűrődött, elavulóban levő minimuma, amellyel középszintű érettségit tehetsz, de a tényellenőrök ilyeneket sem tudnak, következetesek a félrefordítások, a fogalmi zavarok és egyértelmű az ideológiai hatás.
Egy sor baromság keletkezett a nép ajkán és agyán annak eredményeképp, hogy a média mesterkélten és érdekből nagyított fel szakmákat, jó ügyeket és szakembereket. A nyilvánosság e szereplői gyakran ócska ideológiák követei. Az ideológiák persze –eredetileg és – mind helyeselhetőek, senki nem kérdőjelezi meg őket, viszont ez csak a beetetés: a másság elfogadása fajult el a leglátványosabban önző, magamutogató, szexcentrikus és nőgyűlölő nézetcsokorrá.
Ez az ember követel megértést meg 18 év alattiakhoz hozzáférést (ez csak “jó ügy”, nem tudomány):
Ilyen ügy a bántalmazás és a pedofília elítélése, abból lesz az általános egyház- és viktorellenes hörgés, például, és senki sem vizsgálja felül a saját pornófogyasztási szokásait, sőt, a leghangosabbak a pornográfia dicséretéről írnak könyvet, állítva, hogy a pornónak létezik felelős, konszenzuális verziója is, és ő mennyire élvezi.
Vagy itt van a környezetvédelem és a felelősségvállalás, önkorlátozás. Onnan tudod, hogy az egész hamis, hogy téged, a hajszolt anyukát a szívószálaiddal meg a nejlonzacskókkal basztatnak: vegyél üvegkulacsot, textilszatyrot (tőlük), de az autóhasználat témáját kínosan kerülik, annak ellenére, hogy háromszor annyiba kerül reálértéken a benzin azóta, hogy elkezdtek a médiában a bolygóért aggodalmaskodni, és ez csak az anyagi szempont, sok más baj is van itt: a techfétis, az élhetetlen város, a balesetveszély, a nem emberi lépték, a mozgástól való irtózás, a “de hogy vigyem edzésre a gyereket” kényelmeskedés. Aztán, ehhez kapcsolódva, a kövérek elfogadásának nemes ügye sem más, mint jóváhagyása a tunya sorozatbámulásnak, eszegetésnek, testsorvasztásnak. A kövérség, ugye, normális testverzió, nem kórság! Ilyenkor antropológiai “kutatásokat” is előrántanak, már az előember is stb.
Hát dehogynem kórság! Ha elhiszed, elvesztél.
Ugyanígy: “az ADHD nem betegség, hanem állapot”, erről is most volt tudományra és szakértőre hivatkozó cikk, és ez megint jól hangzik, ki sajnálja elvégre a zizi gyerekektől ezt? Viszont amivé ez a kommentekben fajul! Ismét csúsztatásról van szó, amelyre néhány szülő ráharap, és erényt kovácsol abból, hogy a gyerekét nem köti le a vonatkozó névmás, a háromszög területe, viszont “ő másban jó, fejből tudja a hétszázhetven dínófajt” (úristen). A szülők egy része az ADHD-hoz, különösséghez kifogásként nyúl, ezért hangoztatja bőszen. Ahogy a fenti szakemberek sem nettó ostobaságot beszélnek, ez sem jelenti azt, hogy nem létezik valódi, nehézséget okozó ADHD! Viszont annak az igazinak a farvizén lebeg a szülő, aki nem akarja elismerni, hogy ahogyan ő él, amilyen értékrendje van, annak eredményeképpen a gyereke se lehet túl intellektuális, ambiciózus, sikeres.
További bajom az “átkeretező” kavarással, hogy ha az ilyen zavar állapot, nem pedig betegség, akkor azzal azt mondjuk, hogy nem érték az egészség. Hiszen nem baj a rendellenesség, sőt: az az érték, csak el kell fogadni, változzék a társadalom! Közben pont a Telex cikk sorolja, milyen válságok, környezeti hatások vezettek az ADHD (stb.) elszaporodásához, tehát valami akkor nem stimmel.
Viszont szerintük a “hagyományos” szellemi teljesítmény sem érték, nem elég kreatív, fura. A régimódi értelemben vett okosakat ezért inszinuálják: nekik könnyű, aki neurotipikus (értsd: uncsi), annak minden egyszerű. Ez is csak irigység és megúszás. azért van yköülönleves, hogy ne fájjon annyira a sikeres sikere és a te kudarcod. Kikérem magamnak, úgy is, mint állapotra sosem hivatkozó, extrém tehetséges, másságával küszködő egykori diák, és úgy is, mint a gyerekének soha felmentést nem kérő szülő. Illetve mint tanár, akinek pokollá tette egynémely “papíros” (és ettől furán öntudatos, kivagyi) gyerek az óráit.
Nézzünk egy szakértőt is: a csábos ötvenes szexikont, Hevesi Krisztinát. Az ő ideológiája a szexpozitivitás, amely magát szintén hasznosnak, felszabadítónak maszkírozza, miközben minden moráltól és humán lényegtől megfosztja a nemiséget. Így megcsalás, úgy vágyak; piacról, keresletről, kínálatról, kíváncsiságról beszél, tökéletesen vakon arra, hogy ezek az elképzelések unatkozó, lelkileg sivár, ráérős és öntelt emberek igényei nyomán keletkeztek, akik a szexualitást valódi lényegétől megfosztják, és visszaélnek vele. Mindez lehetne magánügy vagy ártalmatlan kedvtelés, de sajnos, az első számú erőszakgóc a férfiszexualitás és annak promója, ártatlannak bemutatása, mindez pedig rengeteg szenvedést okoz.
Hevesi Krisztina instáján 2023 nyarán már nem, de előző évek nyarain mindig volt bikinis, egész alakos kép. És hát ez a baj: hogy az említett szereplők egy részét a saját jó külseje, arcplasztikái, műcsöcse, a többieket a sportossága és jópofasága köti le. Imádnak szerepelni, üvölt róluk a hiúság: megint engem hívtak a Sztár FM-be.
Halad az Izabella utcában a szexi -ológus az egyetem felé, se lát, se hall, mert önnön szandálos, miniszoknyás lábát csodálja elmélyülten, persze kutyaszarba se lépjen, de a lényeg a szőrtelen, lebarnult lábszár, a vádli–boka arány. Én is csinálok ilyet, öntetszelgek, csak nem okoskodom a fősodorban társadalmilag hasznosan, ja, és rajtam nem lakkozott körmű plaformszandál, hanem limitált Air Jordan van.
Vásároltam szombaton. Új Sofi Oksanen, a háborúról és szexuális erőszakról! Líraválogatás, csak miheztartás végett. A többi régebbi, de szeretett íróktól:
A gyermektörvény már megvan, ajánlottam is, katartikus. Ajándék lesz.
*
Kezdetben volt a varázsige. Aztán a közös dünnyögés, az átkozódás. Az altatódal és a szerelmes suttogás. A halálhörgés.
Aztán jött a történet: még futtában elmesélte, aki ott volt és látta. Hogy baj van, vagy hogy elejtették, megnyerték, rátaláltak, jöjjenek mások is – hírt adott lélekszakadva azoknak, akik nem látták (később ő a krónikás, lantos, hírnök, még később: fotóriporter, videós újságíró).
Aztán lettek könyvek: előre megformált, közvetített, kiagyalt történetek.
A legjobb könyv(ezt nevezem igazi irodalomnak) nem ítél jóról és rosszról, effélét nem is tételez. Azt tudja és mutatja meg, éspedig fájdalmas pontossággal, mi minden emberi létezik a nap alatt, de ezt sem okvetlen a valóság szerint, hanem akár mágikusan, mitikusan vagy stilizáltan. Tudja, hogy érted. Hogy nem kár bíznia benned, mert okos és érzékeny vagy. Bővebben… →
Fú, megint áll a bál a Facebookon, írom ezt hétfő este, és azóta nem tudtam készre írni! Megint váratlanul ért – a “ne szülj!” propaganda sunyisága kapcsán írtam egy viszonylag éleset (de semmi újat). A divatos, egyben ostoba uszítást rombolónak tartom a gyerekekre, a nőkre, a női döntésekre nézve, valamint össztársadalmilag is.
Megint nem értik. Odatolong azt eredeti “nemszülünk” kontent szerzőjének törzsbázisa. Próbálnak sarokba szorítani: ne írhassam azt, amit gondolok! Ne mondjak olyat, ami sérelmes nekik.
De én tudom, miben hiszek, mit érek. Sok év munkája van benne, és nem félek a saját szemszögömből ír ni. Nem vagyok politikus, újságíró, sem filozófus.
Ők vajon mit védenek, amikor erősködnek, nekem esnek? A Netflix-bámulást? A kis olcsó hiúságukat? A kényelmüket? A béna, újonnan felvett szövegeiket?
Én a gyerekeimet, minden gyerek és gyerekes nő érdekét. Az élet áramát. A babákat. A kiszolgáltatottakat. A létezés csodáját és méltóságát.
Azt mondod, figyeljek oda, halljak meg más hangokat? Mert nem úgy van az, és én nem tudhatom, és ő tényleg? Akkor írjál okosat, megéltet, valódit. Hogy lehet a vállalás és kemény munka mellé (gyerekvállalás) egyenértékűnek helyezni ezek elutasítását, tagadását, a megúszást? Hobbinak kezelni a gyerekszülést?
Ne a konzerveket bontsd ki nekem. Ilyen színvonalon én biztosan nem egyeztetek, nem vitázom, nem csiszolódom.
Én is onnan jövök, pont azokat a hamisságokat dobtam le magamról-tíz éve, amiket most új érvként előadtok nekem, kedves még-nem-szült nőtársaim! Nem tudtok újat mondani.
Én is igaznak hittem az érveket a “mindenki ugyanúgy értékes, bármit is csinál” jegyében. Erősebb volt bennem a kifele-jófejség, az “igazságosság” szándéka, mint a saját igazságom és a saját érdekeim.
De mi az én érdekem?
Az én érdekem az, hogy ne érje kár, szitokszó, rágalom, ellehetetlenítés a létmódomat: én az azért élem, mert értékrendi alapon mellette döntöttem, majd vállalást tettem és dolgoztam rajta. Munkát tettem bele. Se a gyereknevelést, se a sportot, se a műveltséget. Az íráskészséget, a pontos érveket és az ehhez tartozó bátorságot.
Ezeket rugdossák folyamatosan. Én persze maradjak sztoikus… Bővebben… →
Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
Kálmán-nap tavasszal! Mert egyébként október 13-án van, de valahogy minden elcsúszik ebben a filmben. Hajdu Szabolcs zárt térben játszódó, párhuzamos-házaspáros trilógiájának (előadás és film) második darabja ez, a három közül a legcsendesebb, legeszköztelenebb. A hetvenegy perces kamarafilm svájci, szlovák és amerikai forrásokból, illetve magyar magánadományokból készült. Az első az Ernelláék Farkaséknál volt, a harmadik pedig az Egy százalék indián. Mindhárom létezik – könnyen utaztatható – előadásként és filmként is, a színház mindig előbb volt, és mindegyiket Hajdu Szabolcs írta és rendezte. Már a harmadik rész filmje is elkészült, és reméljük, idén azt is megnézhetjük.
Egyszer, még 2013-ban épp férfi és nő kétpólusú feszültségéről írtam valami fontosat, de legalábbis tetszetőset itt a blogon, és akkor egy – egyébként nem buta – olvasó nekem szegezte a kérdést: miért vagyok heteronormatív? Láthatólag élvezte, hogy az újonnan tanult, ütősnek hitt fogalmat ellenem veti be.
Megrángatta a trónt, amelyre úgy kerültem, hogy soha ilyesmit nem akartam. Így kezelte a szöveg hatását: belekötött egy lényegtelen részletbe, és így ő is jelentősnek, okosnak tűnhetett. Férfi és nő? Hát mi lesz a melegekkel, leszbikusokkal, vagy azokkal, akik nem érzik magukat sem nőnek, sem férfinak? Az ő tapasztalatuk szerintem érvénytelen? Ne kapjon kifejeződést?
csak az olvassa. én szóltam 