Miért harapunk rá arra, ami olcsó? Miért akarunk örökké jól járni? Ha a kályhaajtó újonnan 5500 forint, miért akarom én kivaterázni 4400-ból? Mit nyerek ezzel?
Hogy a mi eszméletlen fővárosunkon ne lehessen végigmenni a szürreális tárgyak gazsuláló szatyorárusainak zaklató közeledése nélkül! Távcső, valódibőr-öv, késkészlet, lepedő. Városképrontó általános jelenség ez immár. És azért erőszakoskodhatnak, mert mi magyarok az erdélyiek iránti jótékonyságnak hazudjuk magunk előtt azt, hogy szemérmetlenül jól akarunk járni, és van pofánk valakit a négyszáz forintra lealkudott távcsővel megajándékozni. Távcső, uramisten. Rotációs kapa nem kéne?
Gép elé ülünk, blogok, facebook, pornó, rendben. De ha az internet annak az eszköze, hogy lesem, hogy megnyertem-e, én vihetem-e a szobabiciklit, ferdepadot (sose fogom használni), és minden lehető cuccot felteszek…! Ettől, ha életmóddá válik, az embernek árufeje lesz, sőt, az egész ember egy nagy fej.
A valódi boltokban meg árverseny van, szabadpiac, rendben. Meg kínai áruk, automatizált gyártás és rabszolgák. És vízízű paradicsom, szakadós pamut, azonnal elgörbülő keménytojás-szeletelő. Ha csak 299 forint, hát majd veszünk másikat! És inkább nem szeletelünk tojást egyáltalán.
Azt érzem, ha akciót látok: beetetnek, akarnak tőlem valamit, és ettől ideges leszek.
Azt érzem, lihegő csórónak tartanak, aki nyakát töri ötszáz, ötven forint kedvezményért.
Ha megveszem azt, ami olcsó, deklarálom azt, hogy igen, jól taktikáztatok, dróton rángatható vagyok. És lassan már csak ilyen gyanús tömegtermékek vannak egy belbudai közértben is. Megpróbálkoznak a tanyasi csirkével: hát, nem vitték. Cserpes joghurt: jaj, nem fér már. Ha nem Spar, akkor nincs egy tisztességes gyümölcsjoghurt (Danone-bojkott).
Hát én kiszálltam ebből.
Biztos mert sok pénzünk van.
Nincs. És ez az egész olcsóságvadászat alig korrelál az anyagi helyzettel, minden rétegben megtalálható, éppúgy fitymálják a használt béemvé, a lazacfilé és a kínai tornacipő árát az arra hajlamosak.
Akkor mit veszek?
Egyrészt és elsősorban, bár ez biztos önbecsapás: semmit. Nem kell se olcsó, se drága ásványvíz, gyerekpuding, mosogatógép-tabletta, nejlonharisnya, tévé, mikró, turmixgép (most, hogy a férjem csak folyékonyat evett, átkerült hozzánk ifj. szomszédasszonyom botmixere, és nem tűnik fel neki a hiánya, azt mondja!). (Mondjuk most befürödtem vele, a gyerekek krumplipürét kértek, ez meg úgy szétcsapta a keményítőt, hogy nyúlós és folyékony lett, mint a vaníliapuding. Egy kicsit morogtam, de értettem, hogy miért hagyják ott.)
Másodsorban meg közepes árú vagy kifejezetten drága dolgokat veszünk. Az élelmiszer általában közepes árú, a bolt közel legyen és normális kínálattal, ez is szempont. Az egyes kiemelt javak, úgyis mint kávé, bor, sör, sajt, húsáru, csokoládé, száraztészta kifejezetten drágák. A Winny tej ugyanaz, mint az Alföldi (vagy melyik, nem tudom), ezzel rendben vagyok, de néha kipróbálok mást is.
És mindezt meg is becsülöm, képtelenül az utolsó morzsáig elfogy minden, a kutya nagyritkán jut csak szerephez. Imádja a svájci csok Tudom, hogy baromira nem mindegy, mire szavazok a pénztárcámmal. Hogy minden alkalommal megaláznak-e a kikényszerített vásárlásokkal vagy nem. Hogy dróton rángatnak-e, és fontosabb lehet-e az ár a minőségnél. Az ár-érték arány is azt jelenti már, hogy csak olcsó legyen. Hogy ha egy konkrét boltban három hónapig mindenki az ipari jellegű, keserű és zsíros Hajdútej, Tolle, nemtudommilyen trappistákat veszi, akkor ott milyen választék lesz végül. És hogy mekkora trakták vannak egy-egy családban karácsonykor, esküvőn, akár hétvégén — nem lehetne kevesebb, jobb?
Nem veszem meg, csakazértsem veszem meg a (figyelem:) arcomba tolt kézenfekvően olcsót. Amikor hatot adnak, pedig nekem nem kell hat, csak kettő, mert a hatból úgyis az lenne, hogy csak felfalnám, kiosonnék, hogy a gyerekek ne lássák, és kövér lennék. Hehe.
Egyszerűen nincs pofám megvenni az őszibarackot kétszázért. A tízes csomag zoknit ezerkétszázért. Lopták? Az fizetett, aki készítette? Anyag, tervezés, gyártás, csomagolás, szállítás, reklám, üzletbérlet, adó — hogy a túróba lett ez ezerkétszáz? Mire becsülöm őket, a termesztőt, a feldolgozót és a kereskedőt és mire magamat, ha ezt megveszem? Nem vagyunk egymás ellen. És én nem akarom az őrületet pörgetni. Inkább minimalizmus, durcás nemvásárlás, és néhány termék, lásd fent, hadd szóljon, néhány meg korrekt középáron. És mivel a vásárlásomkor nem csak terméket kapok, hanem kiszolgálást is, olyan üzletben vásárolok, ahol nem kennek mindig körbe a bűzös felmosóval, ahol nem nincskisebb? pofákat vágó eladónő ül (mindig a legkisebbet adom úgyis, extrának érzem az ötezresfelváltást is), és lehet szólni, hogy mondjuk kevés a gyerekbeülős kocsi.
Az olcsóság nagymesterei a hipermarketek és diszkontok. Rá kell szánni az időt, autó, nagy tétel, életforma. Nekem ez kilőve, elképzelhetetlennek tartom, autóm sincs. Mi mindig csak beugrunk valahová hazafelé. Ismernek, öt százalékos kedvezményt kapok már az egyik helyen, és ha ottfelejtem a tejet a másikon, három hét múlva vihetek új három litert.
csak az olvassa. én szóltam 
Szia! Régóta olvasom már a hozzászólásaid a mamamin, onnan találtam a blogodra. Ott más néven szereplek. Elgondolkodtatóak számomra az írásaid. Érintőlegesen ehhez a mai témádhoz is kapcsolódik egy kérdésem, amit már egy ideje szívesen feltennék. Amiért a kérdés adódik, az a saját élethelyzetem. 18 éves korom óta mindig négy gyereket szerettem volna. Most is. Ehhez képest 35 éves vagyok, egyetlen gyerekkel. Azt hiszem, a legfőbb oka ennek az alacsony jövedelmem. Nem azért, mert mindent meg akarok adni a meglévő és a születendő gyermekeimnek. Nincs légzésfigyelő, drága babakocsi. De van autó, svájci frank hitel meg forint hitel is.
Olvasom egy anyatárs hozzászólásait a fórumon. 3 gyermeke van, most várja a negyediket, férjével nem volt mindig jó a kapcsolata. Rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap, amiből gondolom, nem lehet túl magas a jövedelmük. Ennek ellenére mégis vállalt negyedik gyermeket.
Itt jön a kérdésem: Milyen fajta szemlélet kell ehhez?
Nem, nem akarok autót venni a gyerekem 18. születésnapjára. Kicsi, olcsó házat vettünk, de még így is érint bennünket is az árfolyam változás.
Örülnék, ha olvashatnám erről a gondolataid.
Köszönöm: Micó
KedvelésKedvelés
Szia, köszönöm, hogy írsz, gyere, olvass, kommentelj.
Jaj, de nehéz ez. Lesz egy szegénység témájú bejegyzés nemsokára.
Tudom, kire gondolsz. Én szociális okokból senkinek sem kívánom, hogy kevés gyereke legyen vagy abortuszra menjen, döntse el maga, mit bír. De azért nem tetszik az álló nap fórum előtt panaszkodás, a “jött a szemét providentes”, a segélyekkel trükközés vagy (és ez már nem ő) a présben idegbeteggé és bántalmazóvá lett családfő. és nem kívánok a gyerekeknek sem ilyen életet.
Az jutott még eszembe, hogy vajon mi ez a görcsös sajátlakásdakarás és tönkremenés.
Budapesten kétezer üres önkormányzati lakás van (A Város Mindenkié becslése), a bérleti díjak négyzetméteralapúak, a költségelvűek kb. a felébe kerülnek egy átlagos piaci albérletnek, és nem is reménytelen hozzájutni a bérleti joghoz. Egy kis felújítás, és ha Kósa Lajos meg nem fúrja, elég nagy jogbiztonság.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy reagáltál. Várom a bejegyzést. Én tényleg a saját helyzetemből indulok ki. Valamiért az, hogy négy gyerekem legyen nem tűnik el a gondolataimból. Azonban nem szeretnék providentes behajtótól függni. A téma a saját ilyen érintettségem folytán érdekel, nem általánosságban, főleg nem abortusz szemszögből. Inkább az, hogy vajon ehhez egy olyan szemlélet társulhat-e, hogy „Ahová bárányt ad Isten, oda legelőt is.”? Vagy valami más? Valószínűleg nehéz lesz a gyermekemnek megmagyarázni, hogy valamit azért nem veszek meg neki, mert nincs rá pénzem. Legalábbis, emlékszem a gyerekkoromra, hogy hiába értettem, akkor is nehéz volt ilyesmit elfogadni. De ez akkor is elő fog fordulni, ha csak egy gyerekem lesz. Legalábbis gondolom, mindig lesz gazdagabb összehasonlítási alap.
Az azonban zavarna, ha azon kéne gondolkodnom, hogy ebben a hónapban számlát fizetek vagy ennivalót veszek. Persze, ez is elkövetkezhet akkor is, ha nem szülök több gyereket, hisz nincs rá garancia, hogy lesz mindig munkánk.
A saját lakás kérdés: azt nem tudom, hogy általában miért ragaszkodnak az emberek hozzá. Nekünk négy és fél éve ez tűnt jó megoldásnak. Én több fajta lakhatási formát próbáltam. Önkormányzati lakásra is pályáztunk az akkori élettársammal. Szegedi lehetőség volt. Nem nyertük el. Öt évre adták, amit legfeljebb egyszer egy évvel lehetett hosszabbítani. Volt Lakáskasszás megtakarításunk, de nagyobb összeget kellett volna vállalni elnyerés esetén. Az akkori fizetésemhez képest elég magas összegű vállalás volt, már nem emlékszem pontos számokra, 2004-ben lehetett.
Laktam szolgálati lakásban, ahol maradhattam volna. Utoljára 2008-ban laktam ott, 4290 forintos havi lakbérért. Ez nagyon jó volt. De a Párom munkahelye onnan 70 kilométerre volt. Ez egy pici falu, kevés munkalehetőséggel, a legközelebbi város, ahol már esélye lehetett volna elhelyezkedni, ha kitartóbban keres munkát, negyven kilométerre volt. Ez napi nyolcvan kilométer oda-vissza. Azóta csak emelkedtek a benzinárak.
Én laktam valamennyit albérletben is.
Így adódott az, hogy a szülőfalujában vettünk házat. Alaposan végiggondolva, hogy havonta mennyit tudunk adni törlesztő részletre. Jó választás volt, mert még így a svájci frank emelkedése mellett is tudjuk szerencsére fizetni.
A mi sztorink ez.
KedvelésKedvelés
” mi ez a görcsös sajátlakásdakarás és tönkremenés.” – én nem csodálkozom, a magyar albérletkultúra mellett mindenki sajátat akar. A jelenlegi felfogás szerint albi=kiadjuk a nagymutter üresen maradt pecóját a család lomjaival bebútorozva valami lúzernek, akinek nincs sajátja. Vagy diák, akkor is hülyének nézzük, de nem úgy, vagy nem annyira. De felnőtt embernek vagy van lakása, vagy viseli azt, hogy lehúzzák a sárga földig egy lomtárért.
Amúgy tényleg, most, hogy mondod, a “tanácsi lakás” még opció, régebb én is elkezdtem utánamenni, amikor már egyszer tele lett a facipőm az albérlet/Anyánál héderelés című két lehetőséggel (előbbivel a fenti okokból, utóbbival meg mert huszonévesen már csak hülyén érzi magát az ember, hogy nem ő a “főnök” otthon). Most Emberrel lakunk albérletben, de néha ezen is kiakadok, hogy mennyire nem férünk, és mennyire se inde-se unde ez így. És drága.
KedvelésKedvelés
Lájkolom. Vagy mit is szoktak erre mondani? Sok mindenben tudnék (korábbi témákban) vitatkozni veled, ezt most pont úgy írtad,mintha a gondolataimba látnál. Ha mindenki így gondolkodna és cselekedne, akkor egy minőségbeli jelentős változás menne végbe a piacon. Minden tekintetben. Csak ez úgy megy, mint minden mással “miért én csináljam másképp, ha a többiek is úgy…”.
Gyerek nagyon nyüzsög körülöttem, de jövök vissza. Aztán írok személyes tapasztalatot.
De előbb még értékelem ezt az irományt maximum csillagosra. (Tűrhetetlen, hogy egy csillagos legyen. )
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ki volt, lapít, de az embereim már nyomozzák, megvan az IP cím, boxerrel mennek és láncos bottal.
Vitatkozz a többivel! Kérlek!
KedvelésKedvelés
🙂 Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy az az oka, hogy nagyon is betalált.
Fogok. 🙂 Nem a reakciótól félek, mert látom, hogy veled valóban lehet színvonalasan vitázni, csak tudom, hogy idő/energia és néha nincs rá. Nem gépelek túl gyorsan. (A gondolataim gyorsabbak és beelőznek.Utána azon kell gondolkodnom, hogy mit emeljek ki és sűrítsem pár mondatba)
Tapasztalattal jövök, de lehet, hogy privát üzenet lesz belőle, mert csak úgy tudnám igazán hitelesen leírni, ha személyes elemek is kerülnek bele. Azt pedig ide mindenkinek (a Világnak) nem feltétlenül szeretném.
KedvelésKedvelés
Erzsébet figyelmébe az utolsó mondat! Várom.
KedvelésKedvelés
Mindent nem tudok leírni, de mivel nem akarom, hogy az ígért saját tapasztalat megosztás elmaradjon, írok, remélhetőleg sikerül lényegre törően:
Privátot azért akartam írni, mert itt jött volna, hogy milyen keresetből, milyen végzettséggel élünk. (Diplomásként, ennek megfelelő munkakörben, méltatlanul kevésből) Tehát, hogy nem a kereset függvénye a minőségre való igény. (természetesen bizonyos szintig: Van az a szint amikor mindenből kénytelen vagy a legolcsóbb sz@rt megvenni. Vagy még arra se telik. Még azért nem itt tartunk.)
Ez egy nagyon összetett dolog és szemlélet kell hozzá, hogy jól tudj vásárolni. Személy szerint nem tartanám hülyeségnek legalább heti egy órában, pár alaklom erejéig tanítani az iskolákban a “tudatos vásárlást”.
Ott van pl. Anyósom, tipikus fogyasztó, neki lehetetlen elmagyarázni, hogy mennyire bután (mert mondjuk ki, bután vásárol). Neki mindent meg kell venni, neki az az érték, amit a kezébe tud fogni és odaad, szemben mondjuk egy színházjeggyel. Ő veszi az olcsót, nem baj, ha gagyi, nem baj, ha 2 perc alatt szétmegy a kezedben, mert olcsó volt, nem kár érte. Miért nem dobja ki csak szimplán a kukába azt a pénzt. nem?
Ő nem érzi a különbséget, hogy miért jobb az, hogy ugyanabból az összegből veszek termelői tejet a tesco gazdaságos helyett és piaci gyümölcsökből készítek saját magam süteményt az előre elkészített reklámozott márkás helyett.
Ugyan ez megy a tágabb családon belül nagyobban: Unokatestvérek gyakorlatilag évente-félévente beruháznak valamilyen új háztartási eszközre,(egymásnak mutogatják, mindenki ájuljon el az új szerzeménytől) de helyette élményekre, nyaralásra, stb.-re sajnálják. Én valahogy pont fordítva működöm.
KedvelésKedvelés
Az őszibarackot megveszem kétszázért, mert ipari mennyiség fogy belőle, hála a kicsiknek.
A sajtot nagyon megválogatom, a tejet is, mert pl. 4-ből 3-an tejcukorérzékenyek vagyunk, tehát keveset iszunk, az legyen finom. A tojásért minden héten bemegyek a céghez, háziért egy kollégától, még évek után is, jó ideje itthon vagyok/leszek.
Tejföl, joghurt sem mindegy milyen, közép árfekvés itt is bejön, úgy értem én is ezt választom. Felvágott nagyon kevés féle, piac a szomszédban, szerencsés vagyok asszem……
Viszont járok hiperbe is, cukorért, lisztért, kávéért. A közelben boltnak álcázott italmérés van csak, oda nem megyek be. Mert nem….
Messzebb meg olyan bolt, ami kicsi ugyan, de eladja a lejárt szavatosságú és baromi romlott terméket is……
Nagyobb üzletláncok kisebb boltjaiban vásárolok, hűséges típus vagyok.
KedvelésKedvelés
A kontinuumos levlistáról találtam a blogodra, személyesen is találkoztunk anno Orsi klubjában, és Ranschburg Jenő a kötődő nevelésről szóló előadásán. Tetszenek az írásaid, elgondolkodtatóak.
Mi egy vidéki kisvárosban élünk, itt a Tecsó és a Spár mindenkit bekebelezett, kisboltoknak annyi, lehúzhatták a redőnyt. Van még egy Reál, felest ivó alkoholistákkal és egy éjjel-nappali, silány árukészlettel. Ja és egy CBA, ott a hús legalább friss. Tojás, gyümölcs, zöldség piaci, vagy saját, de a többit a multiban veszem, mert ez van. Zavar, hogy nincs már sarki kisbolt.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy idetaláltál! Írj, olvass, kávézz!
Nem lehetne ilyen kisebb helyeken bevásárlási szövetséget kötni? A nagyobb városba, igényesebb boltba eljutókkal?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: nagyiipar | csak az olvassa
Én a “lomos” bejegyzésed hatására belefogtam…
Januárban az egyik kis üzletben kaptam egy naptárt, eltettem. Két hét múlva megint akartak adni egyet, mert megint egy bizonyos összeg felett vásároltam, megköszöntem, s mondtam, hogy nem kérem, majd megkérdeztem a mögöttem állókat, hogy kéri-e valaki. Egy hölgy jelentkezett, nagyon örült neki. Ma már nem tennék el ebből egyet sem.
A héten megszabadultam sok mindentől, elajándékoztam tárgyakat. A szép fotóalbumot is, amit a diplomaosztómra kaptam, de ennek már 8 éve, s még nem tettem bele fényképeket… de emlék, s tartogattam, pedig a borítóját egy kutya egyszer megrágta, s azokkal, akiktől kaptam, nem beszéltem 8 éve… Idős néni ismerősöm örült neki, mert őt nem zavarja a szakadt oldal, viszont van rengeteg képe, amit majd beletesz. Kis lépés ez az emberiségnek (?), nagy lépés nekem.
Aztán mentek az újságok, papírok, egy részük az időseknek, újraolvassák majd, a többi olyannak, aki cserépkályhával fűt, egy részük gyerekeknek, hogy a kinyomtatott oldalak hátoldalára rajzoljanak, ők kapták a rengeteg tollat, filctollat is, megtartottam annyi írószerszámot, amennyi tényleg kell nekem. (Nem tudom, ez így mennyire öko…első körben szokás szerint a szelektívbe akartam, de végül most egyszer másképp döntöttem.) Most az a cél, hogy ne legyen itt több papír, ne jöjjenek újak a régiek helyére. Avagy a “nem-politikája” következik.
Nyáron eldöntöttem, nem megyek szupermarketbe, s ráálltam, hogy csak piac, hentes, stb., de télen megdőltem, borult a terv, a kényelem bevitt a két percre lévő marketbe.
Tenni akarok, most ez elkapott… a héten már wc-öblítésre használtam a felmosó vizet, citrommal takarítottam, nem vettem papírkendőt. Hát így megy ez, lassan, szépen, apró váltásokkal. Majd meglátjuk, hova alakul.
Én egy ideje csapvizet iszom, de a vendégeknek tartottam itthon ásványvizet… most már ők is csapvizet kaptak, s nem esett nekik rosszul.
A bevásárláshoz már régen bevezettem egy textiltáskát, anyukám varrta nekem maradékokból. Egy ideje új elv van… a táska nem nagy, s kettős mérce, csak annyit veszek egy bevásárláskor, ami belefér. Mert kizárt, hogy nekem két táska kaja kell. Ha megveszem, megeszem, vagy kidobom. Avagy túlfogyasztok, vagy szemetet termelek. Erős mérce ez a táska, kényszerít, hogy átgondoljam… ha ezt a nagy valamit beleteszem, akkor nem fér bele a fontos tápanyag.
Ilyenek vannak, de ugyanakkor kocsival járok, s még mindig sokat fogyasztok, s nehéz megtalálni, hol a határ, mire van szükség, mire nincs. S nehéz nem bedőlni, nem megborulni, megállni, nehogy elragadjon a hév.
Már tudom egy ideje, hogy az olcsó nem mindig olcsó (ezt a ruhákon tapasztaltam először, ahogyan mai másik kommentenben írtam), hanem csak kényelmes, egyszerű, s sodrás, ami visz minket anélkül, hogy tudnánk róla.
Ha jobban belegondolok, anyukám kicsit öko, anélkül, hogy tudná…. saját termesztésű zöldség, gyümölcs, kint, üstben főzött saját lekvár, saját készítésű hordós savanyúság, vajköpülés, a befőttes üvegeket mindig visszaköveteli mindenkitől, házi tej, házi túró, házi tojás, szomszéd nénitől vásárolt csirke, megjavított ruhák, nem használt, lebontott, kötött pulóverből nyert fonalból új pulóver, csapvíz, gomba csak saját szedésű, teája nem filteres, hanem saját gyűjtésű csipkebogyó, csalán, stb.Számítógépet életében nem használt még, telefont telefonálásra használ, könyvtárba jár, az előfizetett újságot továbbadja. A bőre még mindig gyönyörű, pedig nincs a fürdőszobájában kozmetika. Ő a hegyekben nőtt fel, aztán falun élt, nem spórolós, nem tudatosan csinálja, neki ez a norma, nekem meg még sem ez lett felnőttként. Pedig sokszor mondta már, hogy sokat vásárolok feleslegesen, s vegyek vissza.
KedvelésKedvelés
De szép anyatörténet ez, köszönöm!
KedvelésKedvelés
S tudod, mi volt még nagyon szép? Két éve beneveztem magunkat a “Nagy Palacsinta Versenyre”, itt volt a környékünkön őszi vigasság, ott szervezték. Anya-lánya program, mert szerettem volna, ha együtt alkotunk, nevetünk. Itthon kellett megsütni a palacsintát, majd levinni… s mindenki vitte a hígított tejből készített, folyós, bolti lekvárral megtöltött műveket. Az én anyukám meg 250 km-ről jött vonattal Budapestre, s hozta otthonról a tojást, a házi túrót, házi tejet, a saját készítésű, saját gyümölcsből főzött barack/málna/szilvalekvárt. A zsűriben benne volt a polgármester, kerületi lelkészek, híres színésznő… szépen tálaltunk, sütés közben jókat nevettünk, izgultunk… s végül megnyertük a versenyt. S a zsűritagok mondták, hogy ez bizony más volt, mint a többi, mert ezen lehetett érezni, hogy ezen minden házi. S a költségeket nézve a miénk volt a legolcsóbb. Mert csak a lisztünk volt bolti, meg a cukor, minden mást anyukám készített saját maga, saját kezűleg. Ők ültették apukámmal a fákat, majd metszették, aztán leszedték a gyümölcsöt, lekvárt főztek. S ezt itt elismerték, gyönyörű érzés volt egymásba karolva felmenni a színpadra, átvenni az ajándékkosarat, fogadni a gratulációkat. Én úgy éreztem, mintha valami nagy díjat kapnánk, ez volt a mi Kossuth-díjunk. A családi tradíciónkat, a kapcsolatunkat, a nevetésünket, a szokásainkat, anyukám tudását, az ötletemet díjazták, s ez nagyon szép volt. (Eltértem a témától, elnézést. :))
KedvelésKedvelés
De szép ez! Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Ma is ez lehetne a természetes.
Az agymosás, a reklámok idegesítő tömkelege, akciók, szarok tukmálása – minden a profitról szól. Az ember vásárlóerő. Kapitalizmus – azaz “capital”. A pénz diktál.
Szomorú az “olcsó” jelenség. A szabad választás viszont illúzió. Bizonyos szellemi képességekkel, nyitottsággal, kritikus látásmóddal megáldva valóban relatív módon szabadon választhatunk.
A hiány érzése egy tudatállapot. A most többet kapok. A harácsolás. A verseny másokkal. Kevesen tudják, hogy a verseny nem kötelező.
A vásárlási szokásaink szorosan összefüggnek a tudatállapotunkkal.
Anyud tudatállapota a (szubjektív) bőség lehetett. Megvan mindenem.
Mások tudatállapota az, hogy szeretem magam, ezért a minőségit veszem.
A többség tudatállapota pedig, hogy nem jut elég (szubjektív ez is).
Meg a nekem is jár az ingyen 4.-ik műanyag zacskós leves.
Saját példa: 10 éve még bornak tartottam a párszázforintos ihatatlan hordómosóleveket, amiket bornak álcázva árulnak a boltokban.
Ezeket is jóindulatból boldogan ajándékozzák, akik elhiszik, hogy az a folyadék bor. Ha az ajándékozott is abban hisz, hogy 470 forintért ihat bort, akkor a dolog működik, mert a közös valóságunk, hogy bort iszunk. És volt, hogy azt kérdezték tőlem: ugye milyen finom? 🙂
És van aki élete végéig elhiszi, hogy Ő a bort szereti, miközben kétes erdetű igénytelen maradéklöttyöt fogyaszt 60 éven keresztül.
Meg olyan is van, hogy: “Ki az az őrült aki 5000 forintot ad egy palack borért?”
Mert elhiszem, hogy az sok, az őrület, azért már 10-et vehetek. Vagy tényleg elképzelhetetlen hogy annyit tudjak borra költeni. Mobilszámlára az más. A mobil, meg az autó a szegény ember presztízse.
És van aki egyszer tényleg bort, sajtot, tejet stb. kap és hoppá. Felébred.
A minőség érzékelése is tudatállapot.
A minőségi étkeztetés pl. drága, ebben Lajosnak igaza volt. Nem üzlet.
Ezért az a valóságunk, hogy a boltok tele vannak akciós finomságokkal 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem a szüleink generációja, akik a rendszerváltáskor voltak ötven év körüliek, ők kajálták be a legjobban a fogyasztói társadalmat, társadalmi helyzettől függetlenül, mert belecsöppentek hirtelen abba, hogy volt minden, még pénz is volt, és lehetett vásárolni.
Talán a mi generációnk egy kicsit más lesz, a gyerekeinké, ha ügyesek leszünk, nagyon más.
KedvelésKedvelés
Mi ugyan vidéken élünk, de sajnos Angliában már elég nehéz házi dolgokhoz hozzájutni, szinte mindenki szupermarketben vásárol. Amíg otthon éltem, minden hétvégén piacra jártam, és nagyon hiányzik. Itt csak havonta egyszer van piac valami elmebeteg középkori (!) törvény miatt, ami tiltja, hogy 18km-es körzetben legyen másik szombati piac még akkor is, ha az másik hétvégére esne. Voltunk kétszer, de hát friss áruból nem lehet egy hónapra bevásárolni, ráadásul nevetségesen drága (szinte minden 2-3-4-szeres áron van). A közeli farmon lévő, házinak hazudott bolt pedig szinte alig árusít saját maga termelt dolgokat, de még hazait sem mindig, ott figyel a csomó import áru. Így marad a Tesco, Morrisons, Sainsbury, de már falra mászok az egyen kínálattól, a szezonon kívül az arcomba nyomott epertől (spanyol, mert tavasszal muszáj melegházi epret enni, mi?) amikor az angoloknak majdnem négy hónap saját eperszezonjuk van nyáron, isteni eperrel. Skócia a helyi kisboltokkal és a közeli farmról beszerzett biozöldséggel maga az álom jelenleg. A párommal pont ezen megy a legtöbb vita, ő szupermarket függő, majdnem minden nap megy amikor itthon van, és mivel itt kocsiba kell ehhez ülni, én morgok, de ha nem megyek vele, akkor elképesztő mennyiségű akciós termékkel tud beállítani. Mivel van kertünk és télikertünk is, szeretnék pár dolgot termeszteni, először cserepekben kezdve, mert nem vagyok valami gyakorlott, meg szeretnék egy farönköt gévagombának, de kórusban beszélnek le a párom és az édesapja, mondván nem éri meg a ráfordított idő, ők csak tudják, régebben termesztettek mindenfélét a hátsó kertben.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: urbánus | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a szabadidő tartalmas eltöltése | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: morális 1. | csak az olvassa — én szóltam
Vannak a Tutiék, akik minden akciót tudnak a városban, akik mindig jól járnak, akik annyit ettek 3500 forintért, hogy Tuti úr egész este csak kamillázott, és Tutiné meg röhögött rajta, mert megmondta, hogy azért a Gundel palacsinta után már ne nyomjon be még két krémest, csak mert ingyen van. Sajnos a kutyasétáltatás errefelé szociális esemény, szóval kénytelen vagyok néha Tutiékkal diskurálni, ha nem akarok kitaszított lenni a parkban, és néha lelkesen bólogatok, mikor megmondják a tutit kutyaeledelből, vagy a nyers kacsaszívből, amit Tutikutya kap, napja legtutibb perceiben.
Tutinál mindig van egy dobozos sör. Számára ez a kutyasétáltatáshoz tartozik. És a sörike felénél eljő a panaszáradat, hogy de minden milyen drága, szar és hitvány, csak a jó magyar termékek az igazán jók, ezért iszik ő borsodit, csak példának okáért, de hát sokszor a jóóó magyar termék, meg milyen drága, az erdélyi néniknek odaadja az alma árának dupláját, mert milyen finom az, gyerekkorunk íze. És szóljak ha kell valami-itt mindig egy ilyen sejtelmes, ámde annál foghíjasabb félmosoly következik- mert ő mindent tud szerezni ami mobiltelefonból van. Persze okosba. Mit is mondhatnék én erre.Szerintem, ha tudná, hogy mi hogyan élünk nem hinné el, hogy ilyen van:)
1, Nincs birodalmi Passátunk, sőt semmilyen autónk, taxival járunk, ha kell valami. Én munka miatt heti 2-3 szor is taxizom, férjem szintén. A többi BKV, gyalog, bicikli. Bérletekkel, taxival együtt az autó költségeinek a harmadánál vagyunk.
2, Nincs hitelünk, mert féltünk tőle, és beértük amink van.
3, Van viszont takarítónőnk, aki nálunk fog karácsonyozni, mert még szeretjük is. És 3000 forintos padlóápolónk van. Viszont nem cigizünk, és nem fogyasztunk alkoholt. Szinte soha. Mert, nem szeretjük. Viszont ezt nem mondjuk el senkinek, mert a tulajdon apám is sajnálja tőlünk a takarítónőt, aki viszont napi 500 forintot füstöl el, és közfelháborodás van, ha nyaralni megyünk, hogy jajdejó nektek, viszont elképzelni se tudják, hogy a 130 négyzetmétert nem világítjuk ki folyton, és ahol épp nem vagyunk, ott lekapcsoljuk a villanyt, netán nem fűtünk, és rugalmasan működő, de összeállított menüvel tervezzük meg a heti étrendünket. És vakarózás, hogy az hülyeség, meg ő nem, és különben is, fázzon akinek két anyja van.
4, Amikor Tuti bácsi a melóban fél ötkor leteszi a lantot, akkor én kezdem a második műszakot itthon a gyerekekkel, a második melóval, vacsorával, mosással, pakolással, és mikor Tuti éjfélkor a hátára fordul, akkor én elkezdek tanulni.
5, Mivel piac mellett lakunk, ott vásárolok, és nem a kisboltban. De nem veszem meg a szépen felöltözött erdélyi nénitől a kicsit savanyú de azért a miénk almát az őstermelői részen, mert becsapásnak érzem. Számomra egy alma, nem jelent akkora kulináris élvezetet, hogy kétszer annyit adjak érte, ráadásul attól még, hogy pátoszt is adnak hozzá ajándékba, nem lesz finomabb. Hús, sajt igen. És koktélparadicsom télen, és 4 féle salátából kevertetem a salátamixet, ami Olaszországból jön, mert itthon nem termesztenek rukkolát. Nem hiszek a magyar termékekeben. Lengyel biohúskészítményeket vásárolok, a magyar árának tördeékéért, és sokkal jobb minőségben. (tudom a tutit:) Sajtot onnan, ahol készítik. 10 dkg parmezánt akár 1000 forintért, tejtermékeket pedig minél zsírosabb annál jobb alapon magyar házit. Vagy németet az Aldiból. Bojkottálom a CBA-t, a Cserpest, és minden magát egyetemes magyarnak kikiáltó, egyben mindenki mást ettől megfosztó, ócska eszméket a termékek mellé csomagoló aljas előnyöket élvező, és mástól elvevő tolvaj bandát, de nem szeretem, hogy ebből kampány van, és a nagymamám, aki mondjuk nem teheti meg, le van írva.
6,Ha csak tehetem, használtat veszek mindenből. Bár megvehetném az újat, nekem tökéletesen megfelel egy jó állapotban lévő használt is, mert nagyon szép gondolatnak tartom a szelektív hulladékgyűjtést, de fontosabbnak tartom a szelektív hulladék képzés fogalmát. Háziasszonyok millióit sikerült a műanyagpalackkal felkorbácsolni környezetvédelem ügyében, de sehol sem mondják fennhangon, hogy évente több millió tonna teljesen fölösleges ruhanemű, és háztartási cikk végzi a világtengerekben. Én igyekszem nem növelni a mennyiséget. És imádok vadászni is, bár nem szeretem az aukciós hangulatot, inkább a fix hirdetések érdekelnek, és a dizájner ruhák. Külföldi turkálókból. Évente kétszer.
7, A legnagyobb különbség Tuti és köztem, hogy én nem mondom, hogy ez a mi életünk etalon. És azt sem, hogy a másé meg egy ócska bepalizott léhaság, szánalmas hülye, aki nem tud okosba valamit, nem akar mondjuk csalni, nem akar ügyeskedni, és főleg nem akarja a tutit. Nem nézegetem, és súlyozom patikamérlegen a tetteimet, nem vagyok a szó szoros értelmében tudatos vásárló ( aki ezt kimondja, főleg magáról, hát az nálam bukó:) mert önálló elveim vannak, önálló akaratom. Nem érdekel, ki mit vesz, hova költi, milyen hit és állásfoglalás mentén.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: van egy ismerősöm | csak az olvassa — én szóltam