Kedves csakazolvassa! Olvasom a blogot, és elhiszem, hogy sok a bántalmazott nő meg a nemtörődöm férfi. Azt is látom, hogy nem az ujjadból szopod mindezt: valóban sok ilyen nőt ismersz, beszéltél velük, benne vagy a témában. Engem csak az a kérdés nyugtalanít: mi van azokkal, akikkel nem beszéltél? Oké, patriarchátus, ez volt egykor és sok tekintetben ma is van, de mi van, ha ma már mintegy visszacsapásként legalább annyi az elnyomó nő, mint férfi? Milyen empirikus bizonyítékaid vannak arra, hogy a nőket még ma is jobban sújtja a szereposztás, mint a férfiakat, akik például a kibeszéletlen érzelmeik vagy férji alkalmatlanságuk miatt halnak meg gyomorfekélyben? Nem kötözködni akarok, érted?
Értem. Puzsér mester is fölveti ezt a problémát, elgondolkodtatóan (aztán meg a női kvótáról ír). És igazatok van, ami a felvetés jogosságát illeti: lehetne úgy is elvileg, hogy én a világnak csak ezt az aspektusát ismerem, erre voltam fogékony, ilyen történeteket hallottam, ezt a fajta szakirodalmat olvastam, és létezik egy nagyobb, bonyolultabb összkép is, amelyben nagy kiegyenlítődést figyelhetnénk meg.
De nem így van.
És nem olyan nehéz a kérdés, komolyabb kutatómunka nélkül említek néhány választ.
Itt idéztem hosszan Kopp Mária kutatását (ő igazán nem mondható feministának): az egyik megállapítása annak a tanulmánynak az volt, hogy a korai halál ellen a házasságnak védő hatása van, de csak a férfiak esetében. Ez több mint elgondolkodtató.
Aztán, tudjuk, hogy a válások bő kétharmadát nők kezdeményezik, noha azt gondolnánk, nekik nagyobb presztízsveszteség a feleségstátusz feladása. Az okokat illetően is találgatni tudunk, de nagyon valószínű, hogy többnyire a férfi új partnerét nem tolerálják, a kiüresedett kapcsolatot elégelik meg, vagy a lelki gyötrésből szabadulnának így a nők. Feltételezem azt is, hogy a férfiak, ha nem kielégítő érzelmileg, szexuálisan a házasságuk, a gatyamosás szeletét megtartják azért, a mókát meg könnyebben találják meg másutt.
A férfi anyagi tönkretevése mint válási motiváció biztos előfordul, tipikus indíttatásként azonban mítosz: szintén kutatások támasztják alá, hogy a nők nagyobb eséllyel és mértékben szegényednek el válás után, mint a férfiak. A gyerekeket is a legtöbbször (és igen gyakran megegyezés alapján) a nőknek ítélik, de óva intenék mindenkit, hogy azt gondolja, ez fáklyásmenet: egy nőnek nagyon durva erőpróba a gyerekeket a munkája mellett egyedül nevelni, pláne, ami szintén nem példátlan, ha a jól kereső, azonban minimálbérre bejelentett férfi nem vagy csak néha fizet tartásdíjat. Az pedig egészen durva identitásválság, ha nem a nőnek ítélik a gyerekeket. Hogy a férfiaknak mitől könnyebb? Gyereket egyedülállóként nevelni például azért, mert (átlagosan) jobban kerestek és keresnek eleve, és van pénzük takarítónőre, bébiszitterre. Jobban elnézik nekik a mulasztásokat, a szülői értekezletről való hiányzást, valamint a saját anyjuk meg a gyülekezet is inkább rohan segíteni. Egy jelentős részük pedig hajlamos az új partnerre áttolni a gyereknevelés körüli teendők nehezebb részét. Ezzel a hétvégi apukák is így vannak, és az is adat (ha valakit már idegesítene, hogy ismét a nehezen megragadható, talán szubjektív összefüggéseknél kötöttem ki), hogy több férfi köt második vagy többedik házasságot, mint nő — én vagyok a magam reprezentatív mintája: az én első házasságomban a férjemnek harmadik felesége vagyok.
Aztán, tudjuk, hogy családon belüli erőszak következtében évente ötven-hetven nő hal meg; férfiáldozatról eléggé bizonytalan adatokat találtam: a nők áldozatvoltát előszeretettel relativizáló Tamási Erzsébet 1997 és 2002 között évi átlag 27 esetről beszél, és 49 női áldozatról, mindannyian partnerkapcsolati erőszak áldozatai.
Tudjuk továbbá, épp a friss Hvg-ből, hogy a nők jövedelme Magyarországon az utolsó adat szerint 15 százalékkal marad el a férfiakétól; jövedelemnek itt a bér számít, tehát a gyeses, gyedes tömegek nem szerepelnek az összehasonlításban, viszont a nyugdíjuk ettől is jóval kevesebb lesz.
És még azt is tudjuk, hogy a talán legolvasottabb magyar sajtótermék, a Nők Lapja valami olyan képtelenül konzervatív család- és nőképet közvetít, az újságírók többsége valami olyan “minden jól van így, mosolyogjunk” módon nem vesz tudomást sok-sok nő napi valóságáról és a (szerintem) kiáltó egyenlőtlenségről, hogy azt fáj látni. Autista a gyerek, és erre válaszul a férjed nemhogy magadra hagy, de még az ajtót is rádcsapja? Értsd meg, neki most nagyon nehéz! Hát igen, lehet a valódi kérdések helyett szőlővel körberakott túródesszerten meg 4490 forintos trendi gumicsizmán rágózni. Higgyünk az igaz szerelemben, rengeteg jó szándékú, facér férfi van ám, kedves Ildikó, dolgos-rendes lányt keresek… Valamint ez a védjük a férfiakat kampány, vagy nem is tudom, a mi felelősségünk is, hogy tovább éljenek és eljussanak szűrővizsgálatokra…
A nők kizsákmányolásának legdurvább formáiról, a prostitúcióról, a húszéves szeretőkről, az előmenetellel megzsarolt csinosakról, az abortuszra kényszerítettekről avagy akaratuk ellenére teherbe ejtettekről, a férjük alkoholizmusát élethosszig szolgálókról pedig hagyományosan szemérmesen hallgatunk. Aki említi ezeket, férfigyűlölő, mi más. Az újságírónő férje sem olyan például, nahát. Nagy-nagy érdekek vannak itt, amelyek szolgálatában azt gondoljuk, hogy tulajdonképpen minden rendben van.
Hasonló bejegyzés: szép szimmetria
csak az olvassa. én szóltam 