antifeminista? nőgyűlölő?

Ma a nőgyűlölet természetéről tűnődöm, mert nagyon meglepett a sok visszajelzés Török Monika blogján — azóta a legtöbbet törölte –, és azóta itt is, meg leginkább e-mailben. Egyre nagyobb a felelősségem a blogom hangulatával, az olvasók közérzetével kapcsolatban, ezért az ilyen hozzászólások beengedésével nem szennyezem a blogot, nem engedem okádóhellyé válni és nem akarom, hogy a békésen olvasni, beszélgetni vágyókat elriasszák a fenyegetőző, primitív és ordas megnyilvánulások. Ezért van moderáció, mert elképesztő mennyiségű mocsok is jön, viszont, hogy az íróik se szomorkodjanak, itt adok egy kis elemző bemutatót abból, hogy néhány férfi a marginális meggyőződéseivel micsoda dühvel esik nekem, látva, hogy határozottan érvelek, és emellett remekül vagyok, cseppet sem az a beteg lelkű, magányos, keserű és ronda “nősténysoviniszta”, amilyennek látni szeretnének, de leginkább azért, mert nyilvánvaló, hogy itt a blogon valami fontos történik.

Ne tudjuk be mindezt reflexszerűen a trollkodásnak, az internet szolgáltatta arctalanságnak: ők a nőkkel kapcsolatos írásaim miatt jelentek meg, attól dühösek, amellett ők férfiak, és a nemi különbségeket próbálják a maguk javára fordítani.

Köztük József, aki több néven próbálkozik rendületlenül: e-mailben, de ő tanácsadó, hozzászóló és felvilágosító is, jól felismerhető egyes nyelvi jelenségeiről, nem létező szavakat használ, kedvence a triumfalista.

Mit csinál tehát a lesből támadó ruhaszárít nőgyűlölő, aki értelmes párbeszéd helyett rám ront?

Lecsap

Észrevesz, olvas, azonnal betagoz a világképébe és rámszáll, mondja, mondja, provokál és nevetségessé próbál tenni mások előtt, holott a legelején tudhatta volna: nem érdekel, a koncepciózus vitának nincs értelme, sőt, nem is vita.

Nem érti, amit írok

Itt hosszan sorolhatnám a példákat, de a legfontosabbat emelem csak ki. A nőgyűlölő nem a nőket gyűlöli általában, nem azt jelenti, hogy homoszexuális — egyébként általában homofób (miközben a homoszexuálisoknak egy markáns csoportja ugyanúgy rosszul van a patriarchális fölénnyel fellépő férfiaktól). A nőgyűlölő azokat a nőket gyűlöli és rohanja le, akik nem illenek bele abba a modellbe, ahol ő az erős, okos, domináns, önrendelkezése csorbítatlan, illetve joga van a szexhez. Akik beleillenek, azokat imádja. Nőgyűlölő tehát a kontrolláló, hibáztató, számonkérő férfi — avagy nő.

Ha nőgyűlölő lennék, valószínűleg már rég férfiakkal élnék, mint valamelyik szomszédom.

Érvek helyett azonnal gyűlölködik

Valóban minden mérlegelés nélkül, ha rám fogják, megszimatolják, hogy alkalmas vagyok arra, hogy betuszkoljanak a gyűlölet feliratú dobozukba — márpedig az nem lehet üres! –, onnantól bordó köd, és teljesen mindegy, hogy mit mondok, mennyire türelmes vagyok, és még eltűnni sem lehet, jönnek utánam.

aljas beteg

Utópista, fantaszta, és beteg eszme, neked pedig minden szavad méreg, sátáni méreg.

Általánosít

A férfiak egyszerűek, és amit mondanak, azt úgy gondolják. A nők ellenben mindig belelátnak valamit, amit soha nem is gondol a férfi.
Persze a nők elvárják a gondolatolvasást is, ami néha működik, sok esetben viszont nem.
Mindezt úgy, hogy szeretem, és tisztelem a nőket. Az ellenkezőjét viszont ritkán tapasztalni.

Kontrollál

Az ilyen kommentelő, levélíró meg akarja magyarázni nekem a világot általában, a saját életemet, élményeimet, okokat keres, mintha eleve ő lenne a tudás birtokában. Szereti az arénahangulatot, s hogy ez mások előtt történik. Linkeket küld az ismerősöknek rögvest. Ő nem mást mond, nem ütköztet, hanem kinyilatkoztat, és soha nem kíváncsi. Le akar nyomni, hitelteleníteni, megsemmisíteni, hiszen én vagyok az ellenség: egy nő, aki nem azt mondja, amit ő helyesnek tart. Lefestették neki az ellenséget sokszor, s most örül, hogy rámtalált: hát ilyen! Nem, nem beteg az ilyen ember, ne tévedjünk el, csak megjeleníti, koncentrálja, ahogy a nőkkel bánni szokás, amennyiben nem engedelmesek.

Infantilizál

Lekezelően eltévedtnek, tudatlannak, elfogultnak neveznek, ez hasonló a kontrollhoz, de van benne jóindulatú paternalizmus is.

A férfihang című orgánumon pedig egyenesen nyivákoló leánygyermeknek titulálják a nőket, akik ellenérveket fogalmaznának meg, és trollketrecbe, a metaforikus szóhasználat szerint rácsos ágyba zárják őket, hogy a felnőttek nyugodtan beszélgethessenek. És olyanok vannak a trollketrecben, akik bátorkodnak megemlíteni, hogy talán a védekezésre való képtelenség is a nemi erőszak kritériuma, és nem kéne hosszan bizonygatni a nyomozáskor, hogy a nő mennyire ellenállt. Mert a feministákat beszéltetni kell, hogy leleplezzék saját hazugságaikat. Feminista, TEHÁT nem lehet igaza.

Személyeskedik

Bármit elárulok magamról, az ilyen férfi lecsap, átértelmezi, igazolja az indulatait vele: természetesen mindenért én, az elvakult feminizmusom (amit ők akasztottak a nyakamba) felelős. Így jár, aki feminista! Például, felmerül, ki miért van ott, én egyedül vagyok karácsony első napján — olvasóim tudják, miért, a gyerekek meg alszanak –, és akkor

Talán az nem működött hosszú távon, amit most is tettél.

De kutatják az összefüggéseket, és nem az én és az ő érveik között, hanem az én érveim és az életem között: aki ilyet mond, az biztos ilyen meg olyan. A legjóindulatúbb tipikus értelmezés szerint traumatizált vagyok, az a bajom, azért nézek mindent ebből a szemszögből. Hogy mitől lehet ekkora a szemszög, miért vannak ennyien a traumatizáltak, és ha már elhallgattatni nem tudják, miért velük és nem az agresszorral foglalkozik mindenki örökké, még a jóindulatúak is, arról nem tudunk meg semmit.

Betegnek nevez

Ami a hiteltelenítés újabb formája:

Némelyek fordítva vannak bekötve.

Valami nem oké a fejedben.

Te nem vagy normális.

Molesztál

Az elérhető nő akkor is izgalmas, ha feminista. Megnézegetik a blogját, fotóit, kamaszként vihogva a hason fekvős képen:

ez a te feneked? Hmmm, nem rossz.

— és bár feminista, reflexből ajánlatot tesznek neki. A blogon ketten, de e-mailben még vagy heten, ami megdöbbentő.

Most hogy ez a büntető jellegű “megbaszlak, hogy megtanuld” típusú (verbális) agresszió, amellyel Kukorelly is illetett még nyáron, csak voltam olyan elegáns, hogy nem emlegettem, vagy valóban beindultak, a vonzalmukat leplezik, mint a harmadikos fiúk, esetleg az általános szexhiány szólal meg bennük, amelynek mindegy, csak fitogtassa, hogy ő is, ő is!, azt nem tudom.

Megismernélek szívesen, de jelenleg foglalt is vagyok, és lehet, hogy kb. apád lehetnék. Bár manapság ez sem akadály. 😉

meg kellett néznem az arcodat, mielőtt válaszolok. És nem állnék le veled. Más a szépségről alkotott fogalmam.

Ejha. Szexuális célponttá tesszük a nőt, hogy ennél fogva megalázzuk. Az az érv, hogy nekem te nem kellenél. Hogy fel sem merült semmilyen szexuális jelleg, hogy nekem ő nemhogy nem kellene, hanem eszembe se jutott, hogy egyáltalán van ilyen kérdés, az nem számít. Ha ő azt akarja, lesz szexuális közeg, ha nem, akkor nem — a lényeg, hogy ő dönt. Holott a szexualitása bárkinek a legbelsőbb ügye, amit intelligens lény láthatatlannak kezel, rendkívüli tapintattal, hacsak nem hasított villám mindkettejükbe.

Nálunk a pornó is OK. Nézhetem a feneked. Amit írsz, kiteszel arra reagálhatok. Élj ezzel együtt.

Hoppá. Tehát, ha neki oké a pornó, mert anyut nem zavarja, akkor joga van molesztálni. A hűsége nem szenved csorbát, ilyesmivel ne is vádoljuk!

Megjegyzem, nekem is más a szépségről alkotott fogalmam, mint az arc, amit a tükörben látok, de kit érdekel ez? És az ő véleménye, az meg végképp…? Ronda vagy, nem lehet igazad? Egy szép nőnek vajon hinne? Igazad sincs, és még ronda is vagy, bezzeg az én barátnőm, aki egyetért velem, ő szép! Mi lehet ebben a logika? Jusson eszükbe Géza, a derék buszsofőr, aki addig udvarolt, amíg meg nem kértem, hogy álljon le, és akkor én lettem a lepukkant ribanc, és nekem sírta el, hogy még egy ilyen sem áll szóba vele.

Tudom, furcsa, ahogy ezeket taglalom, de olyan vagyok én, mint a biokémikus, aki a saját nyálát nézi a mikroszkóp alatt — nagyon érdekelnek az összefüggések.

Ó, ha lehetne csak beszélgetni. Napi idézetnek akartam, de ide való:

Minden férfi-nő kapcsolatban ott vibrál a nemiség

– de hát miért? Nem vagyunk állatok! És annyira unalmas és fárasztó… a már megint. Hogy vigyáznom kell, figyelnem kell. Én provokálok, azt mondják. Én! És mindez ráadásul a vonzó nőknek fenntartott privilégium, amely után a szőrös anyajeggyel megáldottak a nyálukat csorgatják: ún. tetszik a férfiaknak.

Álmomban a nőiségem nem téma fűnek-fának, nem közkincs. Álmomban ezerféle módon lehet beszélgetni a másikkal, utcán is, buszon is lehet nyugodtan ismerkedni, nincs mustrálgatás, húspiac, hajsza, az idősebb férfi nem bújik segítőkész köntösbe, hogy aztán játssza a kifosztottat, a szépségem nem zsigeri választ vált ki a másikból, ha mégis, az az ő szégyenlős magánügye marad, nem traktál vele, nem fordítja ellenem, és a szerelem ritkán, megdöbbentő módon egyszer csak ott van, sima, nem ragad.

Álmomban nem csak poros rózsaszín kapcsolat van, hanem orgonalila, gyöngyszürke, kobaltkék, pávakék, haragoszöld, halványsárga is, és nem zavarja sem a feleségeket, sem a férjeik álmát egyik sem.

Ezt nem értik, emberünk így érvel:

Megfosztanád az embert az emberi oldalától. Nem, egy meztelen test soha nem lesz mindenkinek közömbös. A szex sem, akkor sem ha munkatéma. Az aljasság az, hogy kiraksz egy képet egy citromról és beszólsz ha beindul a nyáltermelés. Biológia. Nem azonos ez azzal, hogy “jogos zaklatni egy miniszoknyás nőt” és nőgyűlölő bárki aki a képre reagál, ez csak a te fejedben keveredik. Magam nem szeretnék ilyen reakciókat, a mondanivalót tartom fontosnak. Ezért nem rakok ki képeket egyik esztétikus testrészemről sem. Mint kapcsolatban élő ember valójában a foglaltságomat azért jeleztem, mert az ember ezt egyértelművé akarja tenni.

Azért az sajátos egy világ, ha az véd meg a molesztálásról, hogy az ember leírja, hogy kapcsolatban él, “foglalt” (ezen is tűnődjünk el, a szón és amit magában foglal — mintha nem portyáznának netszerte kapcsolatban élők tömegei), vagy hogy nincs róla elérhető kép. Ilyesmi történik akkor is, amikor a közszereplőket mustrálgatják, hogy hogy néznek ki.

Ó, barátaim, akitől én valaha akartam valamit, az nem keverte össze mással. És én döntök, ebben is. Én nem molesztállak, ne molesztálj te sem.

Szerinte tehát általánosan emberi, hogy egy ismeretlen nő fotója láttán beindulnak bizonyos reakciók (és az is, hogy le is írja — hát mi közöm hozzá?), de a vége megint az, hogy ha szólok, ne gusztálgasson, akkor rám lehet borítani az egészet: rajta vagyok kapva, lám, ilyenek a nők, felkínálkoznak, aztán háborognak, ha valaki reagál, szegény férfiakat ismét tőrbe csalták (és jusson eszünkbe Minden Áron).

Erre mondom én, aki nem fogadom el a buta kereteiket, hogy ha ő azon a képen egy segget lát, egy szexuális segget, akkor az róla árulkodik, mert van azon minden, biciklizés, blogírás, lakásbelső és leginkább szerelem — az a férjem fotója, és kontextusa a blog, nem akadt fenn azon senki, de senki. Akit egy idegen segg képe így lázba hoz, hogy frankón meg is írja az illetőnek két alázás között, annak eléggé szegényes lehet a lelki meg a nemi élete.

Túlbecsüli a hatásomat

De ilyen ötvenes évek propagandaszínvonalon ám:

te népellenes uszító demagóg senki

meg akarod változtatni a világot, receptet is adtál arra vevő közönségnek, hogy hogyan. Kb. szikrát gyújtasz gázzal telt helyiségben.

Ha háborút indítasz, miért visítasz, ha te is kapsz belőle? Nem vagy te hős, csak egy alattomos uszító, megadod a rég várt önigazolást egyes nőknek, hogy ők aztán semmiről sem tehetnek, minden csak a gonosz elnyomó férje bűne, aztán félreállsz, ha szakad a család, te elegánsan vállat vonsz, a férfi hibája, dögöljön meg.

Megtisztelő, komolyan. Bár történne valami, még több változás a szavaim nyomán!

Rasszizmus

Ez meglepő, hogy fajvédő meg hungarista linkek jöttek, még Reina Nicolasa előtt, a jó képességű, fehér bőrű gyermekeinket kommentelte Józsefünk. Antifeminista, konzervatív, soviniszta, rasszista, neonáci… Kik lehetnek ezek? Van komoly átfedés a férfihanggal, érdekes, hogy ott előfordul a nyílt behódolás a Fidesznek, amely, mint írják, biztosan nem fog genderügyben butaságokat lépni, illetve Varga István szavait csak elferdítették. Hoffmann Rózsa hölgy, akinek erénye, hogy tiszteli Viktort, de bezzeg a nők jogaiért küzdő elempés meg a szoci képviselőnők, és általában mindenki, aki nem ért egyet, balliberális, ami persze szitokszó — az ember kimondja a mondatot a hajmeresztő írásokat olvasva, amit pedig nem akar kimondani, hogy hát ezért tartunk itt.

Mi a közös ezekben a nézetekben? A hierarchia, a múltba révedés, a tekintélytisztelet, a rendpártiság, egy kis keresztény szósszal. És a mérhetetlen tájékozatlanság, az öt négyzetméteres látókör, közben agresszív okoskodás, linkek, olvasmányajánlók, elhallgattatott elméletek csikorgó foggal.

Ha Pozsonyi Ádám lennék (ő is odatalált ám a facebookra az iszlámos férfihang-linkre!), ilyeneket írnék:

A jobboldali: a múlt.

A baloldali: a jövő.

A jobboldali: a dühös, felindult követelőzés az önérdekért.

A baloldali: a mérlegelő, kérdező, racionális, másokat tisztelő.

De hát nem vagyok én Pozsonyi Ádám, és ez is hülyeség, ha jólesne is, mert ez nem így működik, a bal- meg a jobboldal is ezerféle lehet, és attól függ, ki beszél: a színvonal is különböző. Amíg egyébként magukat liberálisnak meg jogvédőnek mondó közéleti személyiségek simán homofóbok vagy nőgyűlölők, addig a címkéknek semmi értelmük nincs.

Ha engem kérdeztek, hiszek a szolidaritásban, a társadalmi igazságosságban, pártolom mindazt, ami progresszív és humánus, a többit már megírtam itt. Egyébként tele vagyok ellentmondással én is, mert az ember összetett, és akit egyszínűre fakít az ideológia, az olyan ember is.

Én eztán más témákkal, közük személyes élményekkel jövök, hagyjuk a feszkót, nem akarom, hogy elijedjenek a békére vágyók. Török Monikával zárom le ezt a kis gyűjtést, mert jól szólt:

ki kérte, hogy olvassa a blogomat, ha nem tetszik? menjetek, oszt darvadozzatok a turulba.