Sok-sok visszajelzés érkezik hozzám. Egyre többen értik, amiről ezen a blogon szó van, meg azt is, ahogyan. Sokan értitek lendülettel, és ez a lendület továbbvisz, ezért osztjátok meg, szóltok a rebbenő tekintetű barátnőnek, bonyolódtok e témákról vitába.
Mire jó ez a blog? Ha értjük, felismertük, így gondoljuk, sokan gondoljuk így, akkor mi legyen? Hogyan kellene terjeszteni mindezt? Óriási változásokat vizionálnak egyrészt a szűk szeműek, akiknek ez az egész fenyegetésszámba megy, másrészt azok, akiknek katartikus megértéseik lettek itt.
Én nem harcolok. Én csak azt akarom, hogy beszéljünk ezekről a témákról. Hogy valami pezsgő közeg legyen itt. Én nem akarok társadalmi mozgalmat, és nem remélek közeles változást. Hajnalfelé álmodom esetleg, hogy ezek az emberek, akik meg merik kérdőjelezni az öröknek tűnő építményeket, mondjuk ötven év múlva már többen lesznek, elegen ahhoz, hogy átbillentsenek valamit.
Én nem hiszem, hogy megóvhatjuk a lányainkat, nem tudok ilyen módszert — fájdalmas kérdés volt ez Kolozsváron. Nincs öt fontos mondat, nincs csodaszer, nem úgy van az, hogy a felismerésen múlik minden, nem találtunk fel semmiféle spanyolviaszt, nem lesz édenkert, csak az aszfalt réseibe ültethetünk árvácskát. Tudatosság, az van, meg örömök, és nagy-nagy szomorúság, meg, és leginkább, a tisztánlátás ereje.
Én nem is vitáznék velük, akkora a szakadék, ez nem jóféle intellektuális feszülés, és cseppet sem látom a megértés szándékát, csak azt, hogy le akarnak nyomni, ki akarnak gúnyolni, és folyton itt vannak, jönnek, firtatnak, leckéztetnek, elemeznek. Ha néha olvasok valamit, amiben az egyenlőség sátáninak, a feministák rémeknek vannak lefestve, és önző az, aki úgy él, ahogy neki való, csak csodálom az érvek elfogultságát, a másik oldal befeketítését, élményeinek bagatellizálását, s azt, ahogy minden, ami a nőknek fájdalmas vagy megalázó, természetesnek van feltüntetve, és ahogy odavágják: a férfiak már csak ilyenek.
Én tudom és hiszem, hogy a férfiak nem ilyenek. Én nem akarok senkit legyőzni. Én nem akarok és nem is akartam mindenáron egy, pontosan a méretemre szabott társat, kierőszakolni az egyenlőséget. Ami fontos az életben, az úgyis történik, akarni nem lehet, várni kell rá. Én tudom, hogy nem akarok semmi extrát, senkinek a rovására nem akarok magamnak jót, hogy ugyanezt, amit én a magam életében normálisnak, elengedhetetlennek érzek, nem mástól venném el, nem nézném ferde szemmel, hogy ő miért, mert neki is jár, jut, és a kapcsolat nem harc. De ezt könnyen mondom: nincs kapcsolatom, és aki ma halott, az engem elképzelhetetlenül és gyógyítóan szeretett.
Ha valami nehéz velem, az az, hogy folyton írok, s ennek sok feltétele, körülménye van. De a magam felelősségét vállalom, igyekszem reflektálni önmagamra, s mivel nem függök romboló módon senkitől, nincs is kit korholnom, a saját fejlődésem lehet a téma, nem az, hogy milyen a másik. Jó így. Ez is perspektíva: szépen, egyedül. Van még sok százezer hasonló honfitársnőm. Nem sírnak, nem zúgolódnak, nem érzik, hogy jár nekik valaki.
Úgyhogy abból, amiről itt szó van, nem lesz semmi különös. Nem zeng az ég, csak feltűnik a kósza felhő. Leginkább annyi lesz, hogy néhányan megváltoztatják a tudatukat, felülvizsgálják korábbi meggyőződéseiket, lesz egy kicsivel több belső nyugalmuk, örömük, rácsodálkozásuk, esetleg, ha szerencsések, változtatnak az életükön. Határt húznak, elválnak, s talán nem lesznek durvák a szankciók. Néhány kivételes helyzetű nő bizonyítja majd, hogy így is lehet létezni: méltón, nem örökké valaki máshoz képest meghatározva önmagát, nem elvárások szorításában, igen, lehet így is. Amivel a többiek nem mennek sokra: mert az a néhány nő is csak azért élhet úgy, mert volt esélye tanulni, nem béklyózza a környezete, és erős lélekben. Ők örömteli életet élnek, sikeresek lesznek, nem mennek bele a romboló függésbe, és emiatt még kevésbé fogják érteni azokat, akiket átitat a rendszer. Még olyan is lesz köztük, aki talál valóban méltó társat.
És ennyi. Szétnézni, csalás nélkül, könnyedén. Az is valami.
Erről is írtam már: de mi a megoldás?
csak az olvassa. én szóltam 
Köszönöm:) Jó reggelt!
KedvelésKedvelés
” Leginkább annyi lesz, hogy néhányan megváltoztatják a tudatukat, felülvizsgálják korábbi meggyőződéseiket, lesz egy kicsivel több belső nyugalmuk, örömük, rácsodálkozásuk, esetleg, ha szerencsések, változtatnak az életükön. Határt húznak, elválnak, s talán nem lesznek durvák a szankciók. Néhány kivételes helyzetű nő bizonyítja majd, hogy így is lehet létezni: méltón, nem örökké valaki máshoz képest meghatározva önmagát, nem elvárások szorításában, igen, lehet így is”-nagyon szépen köszönöm-köszönjük ezt a csak ennyit.Kimondhatatlanul sokat számít hogy van ez a blog,hogy naponta írod újabb és újabb meglátásaidat,úgy ahogy tudjuk mi hogy van,de ahogy sosem tudnám én például, ilyenképp megfogalmazni és elmondani.Úgy érzem,amióta olvaslak,más lettem,valahogy jobb,türelmesebb,elnézőbb,megértőbb magammal szemben.Elkezdtem szeretni magam az összes tökéletes és tökéletlen tulajdonságommal együtt és igenis egyre inkább változom,egyre inkább látok is,nemcsak nézek.Köszönöm hogy Rád találtam,hogy írsz, hogy van ez a csapat,hogy figyelünk egymásra,mert így együtt sokkal könnyebb minden. Gyönyörűszép napot mindenkinek.
KedvelésKedvelés
Én is köszönöm.
KedvelésKedvelés
Köszönöm én is. Azóta felismertem, megértettem, és örülök nagyon, hogy így van: az, hogy ma már boldog vagyok, erős, független és imádok élni, dolgozni, sokkal többet ér, mint egy, kettő, öt tanács. Ha erős maradok (és miért ne maradnék), ott leszek majd akkor nekik (támasznak, mi egyébnek) amikor szükségük lesz rám. Nem keresem többé a megoldásokat, utakat, és ezt neked köszönhetem.
KedvelésKedvelés
Nekem azért jó ez a blog, mert egy-egy ilyen összefeszülés után megbizonyosodhatok róla, hogy ezek a jelenségek tényleg léteznek, nem én “képzelem bele mindenbe” vagy pedig “választok tudat alatt ilyen környezetet”.
KedvelésKedvelés
Igen, ez tényleg csak ennyi… és milyen sok ez! Nem látványos, csak érezhető. Köszönöm, hogy írsz, köszönöm wordpress-nek, hogy ennyire tolta az orrom alá azt a bizonyos első általam olvasott bejegyzésedet. Talán emlékszel, hogy a találkozón először megszólalni sem bírtam, csak pityeregtem… hát nekem ennyit jelent. Kimondhatatlanul sokat! 🙂
KedvelésKedvelés
Jó reggelt Mindenkinek!
Talán két hete olvasom a blogot, de sok minden most annyira fáj, hogy még képtelen vagyok érdemben írni, hozzászólni, mégis nagyon jó itt veletek, olvasni, befogadni. Teljesen véletlenül találtam meg, egy megrázó veszekedés után. Úgyhogy valószínűleg az a véletlen talán nem is annyira volt az. Megdöbbentem azon, amit olvastam, mert addig azt gondoltam egyedül vagyok, és mindent már megint én rontottam el, ebben a második házasságomban, amiben élek. Belülről azonban éreztem, és mindig is tudtam, hogy ez álság, hazugság, s mindez oly módon lett rám lőcsölve, hogy minden egyes beszélgetést kezdeményező veszekedést a párom úgy zárt le, tudja, hogy ő a hibás, és kész, akkor meg mit is akarok én, és sértetten elvonul. Legyek továbbra is jó kislány, ő mindent letesz az asztalra. Sok mindent még bonyolódik, de pont ezért talán még jó irányt is vehet…Ne haragudjatok, most még nem igazán tudom megfogalmazni, ami igazán bánt, de az itt olvasások után szinte minden alkalommal úgy érzem. Te jó ég, ezt én is írhattam volna. A legelső alkalom után szinte egész éjszaka nem tudtam aludni, nem kaptam levegőt, szabályos “pánik roham” szerű állapotba kerültem. Egyre csak az forgott a fejemben, hogy “én milyen hülye vagyok”, minek kell nekem mindig mindent elviselni, a kirekesztettséget, szóbeli arroganciát, megalázást.
Egyelőre ott tartunk, hogy a “beszéljünk már róla” rendszerint támadással, azzal a váddal indul, hogy én nem hallgatom meg őt, és elmondja, milyen jó, hogy végre veszem a fáradtságot, hogy őt is meghallgatom. Aztán ha meghallgatom, és én kezdek bele, pár mondat után elfordítja a fejét, nem néz rám, és pár perc múlva teljesen másról kezd el beszélni. Most épp egyáltalán nem kezdeményezek két hónapi sorozatos veszekedésbe, vagy passzív ellenállásba történő visszavonulását követően, hanem élek magamnak, valamiféle társas magányban, közben azzal foglalkozom, amit én szeretek, már amikor erre időm van. Nekem ugyanis jó pár engem rendkívülimód feltöltő hobbim van, neki pedig nincs.
Már nem akarom minden áron megmenteni a kapcsolatunk minőségét. Nem jó így, de nekem most időre, és energiára, töltődésre van szükségem, és hogy mindent átgondoljak.
Így aztán pont időben találtam meg az oldalt! Jó itt lenni időnként, köszönöm!
Szép napot!
KedvelésKedvelés
Ez egy fontos lépés, hogy végre magaddal foglalkozol és nem érzed önzésnek! Meglátod, hogy észreveszi a változást és ő kezd foggal-körömmel azért kaparni, hogy a kapcsolat minősége ismét a régi legyen, mert ő abban érzi otthon magát. Ne add fel, folytasd!
KedvelésKedvelés
vagy úgy jársz, mint én 🙂 nagyon hasonló második kapcsolatból léptem ki nemrég (verbális agresszió, manipulált párbeszédek, áldozathibáztatás, mártírkodás stb.), és azóta bizony könnyű a lét. de mennyivel! amúgy két kislányt nevelek egyedül.
welcome to the club!
KedvelésKedvelés
kedves útkereseő!
bizonyára azért tudott és tud folyamatosan alakulni és formálódni itt ez a közösség, mert a soraidat olvasva, mintha én írtam volna.
sok sok, számolatlan beszélgetés lezajlott már nálunk is. egy helyben toporgás. és annak szomorú és lassú kialakulása, hogy nem számít már mit mond, mit mondunk.
szépen belesimulunk a nemtörődömség-állapotba. és közben nagyon figyelni kell, hogy a nemtőrödés ne romboljon, hanem a túlélést segítse. ez – mivel az, hogy rákényszerít arra, hogy bizonyos dolgokon ne húzzam fel magam, bizonyos dolgokat ne halljak meg, lépjek tovább, ne akarjak rajta változtatni – azonban szinte lehetetlen.
én sportolok és élvezem a szabad levegő csodás pillanatait. a legkisebb gyerekemmel még eltudok merülni az anyaságban, de a nagyok csalódott tekintetével (sokszor beszólásaikkal) nem tudok mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
kedves árnika!
Hirtelen, mikor “olvastalak”, olyan érzésem volt nekem is, hogy hűha, ezt is már kiírtam volna magamból!!??? Igen, így van, mint ha én írtam volna, csak megismételni tudlak!
“szépen belesimulunk a nemtörődömség-állapotba. és közben nagyon figyelni kell, hogy a nemtőrödés ne romboljon, hanem a túlélést segítse. ez – mivel az, hogy rákényszerít arra, hogy bizonyos dolgokon ne húzzam fel magam, bizonyos dolgokat ne halljak meg, lépjek tovább, ne akarjak rajta változtatni – azonban szinte lehetetlen. ”
Igen, pont itt tartok, tartunk! És ez a napi, ömagamban vívott küzdelmem nekem is! Nekem is a szabad levegő adta meg a “szabadság élményt”, ha nem is sportban, de fotózásban… ! Örültem neked! 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm! És már nem is fog fájni ez a klubtagság, ha így alakul!!! Nagyon jó társaságba kerülök! 😀 Ha meg mégsem, az csak akkor lehetséges, ha “ő is változik”…! És már nem akarok foggal körömmel őérte harcolni, csak “kiteljesedni”! Fuuuú, hogy először életemben, saját magamat merészelem előtérbe helyezni???!!! 🙂 Még nekem is fura, de jó érzés, meg tudom szokni!:)
KedvelésKedvelés
Tudod, hogy kezdődött??? Hihetetlen volt számomra! Egy éve egy “szóbeli megalázást követően”, én eldöntöttem, jó kész, “megöregbítem magam”, nem érdekel a nőiségem, tegyen, amit akar, én csak nevelem a gyerekünket, ő meg tegyen, amit akar. Elég nagy eséllyel rövid időn belül pályázhattam volna jó pár pszichés betegségre, ami már korábban is kísértett engem, mert hogy ez a jókislányosdi, szinte a születésemtől fogva rám volt erőltetve….de szerencsére nem így történt!
A “sors” vagy nem is tudom, hogy hogy nevezzem 10 napra rá küldött nekem egy e-mailt, egy elég távoli ismeretlentől, aki egyébként férfi, és végül egy “közös” net-en végezhető munkakapcsolat, sőt talán mára már barátság alakult ki köztünk. Az így “nyert munka-hobbi-barátság” velem teljesen elfelejtette azt az őrültséget, amit eldöntöttem, hogy “leépítem magam”. Egyszerűen jól éreztem magam, hogy olyat tehetek, amit végre szeretek, és kiteljesedtem, “megszépültem”, én magam is újra szépnek éreztem magam. Egyre másra jöttek a közvetlen környezetből a pozitív visszajelzések. Ez bennem felbirizgálta annyira a nőt, hogy ne légy már ennyire kishitű, hiszen te tényleg értékes vagy, értéket teremtesz, és még jól is érzed magad! A férjem erre mit tett, féltékenységi jelenetekben tört ki… Ha látja, hogy szépen kiöltözöm a közös családi programokra, mindent megtesz, hogy ne tudjunk nyilvánosan megjelenni, ő persze menne. Sokszor van úgy, hogy tíz percem van/ lenne a készülődésre, mert valahogy úgy alakul “rendszeresen”, hogy ennyi marad nekem! Hát Lányok, most már sokszor nekem ez is elég, hogy összeszedjem magam, és belül nagyon mélyen nagyon elégedett vagyok, mert ez is erőt ad így negyvenen túl, hogy nem talál fogást rajtam ezen a téren. És különben meg már nem is tartom annyira fontosnak, hogy ő megdicsérjen, ezt érte el a folyamatos áskálódásával. Belenézek a tükörbe, és rajtam van “korona”! Na persze nem minden nap ennyire egyértelműen érzem magam jól, de haladok az irányba, hogy “önálló személyiségként” éljem meg magam! A veszekedéseket, azokat nagyon rosszul élem meg… És köszönöm, úgyhogy nem adom fel, ha vargabetűvel is, de talán sikerül, ha másként nem “ezzel a pozitívummal” én vagyok gazdagabb, hogy nem tettem magam tönkre!
KedvelésKedvelés
“Ez egy fontos lépés, hogy végre magaddal foglalkozol és nem érzed önzésnek! Meglátod, hogy észreveszi a változást és ő kezd foggal-körömmel azért kaparni, hogy a kapcsolat minősége ismét a régi legyen, mert ő abban érzi otthon magát.”
Én nem lennék ebben biztos 😦 Sokszor láttam már sajnos hasonlót, hogy amikor a feleség már nem vitatkozik, beletörődően nem szól semmiért, mert minek, a férj hátradől elégedetten “de jó, mondtam én, hogy nincs is semmi komoly baj, minek változtatni”. Amikor pedig a nő csomagol és elköltözik, megdöbben, nahát most hirtelen miért “őrült meg”?
KedvelésKedvelés
…azért is jó olvasni ezt, mert eddig mindig “azt olvastam”, szegény férfi nem is jut szóhoz otthon, a sárkány felesége teljesen elnyomja, aztán persze, hogy korán “meghalnak szegény férjek”…Én pont fordítva éreztem magam, én nem jutok, jutottam szóhoz. Apatermészetem is csendes, inkább írok, mint beszélek:-), …amikor elkezdtem “hangosabban” véleményt nyilvánítani,”mit ordítasz velem”, pedig csak határozottabban mondtam…Lehet, hogy egyből jobb lett volna csomagolni, mert csak felesleges időpocsékolás a meggyőzése, ill. a próbálkozás arra, hogy “legyen meg az én akaratom is”:(… /költői persze a kérdés egyenlőre/, csak ez is hozzájárult ahhoz, hogy újra inkább passzív vagyok, és mellékesen a hobbimmal, meg “önzőn”:-) a magam ápolásával vagyok elfoglalva inkább, és nem igazán megyek bele a korábbi két hónapig tartó, folytonos vitázások sorába. Rengeteg energiám bele ment, de feleslegesen, és “lejjebb már valahol írtam”, nem volt érdemben foganatja, mert “elfordította a fejét”, mikor én beszéltem, és terelte a témát gyorsan…és konkrétumok helyett “helyből igaztalanul vádolt”, biztos van már “más”, hogy így kinyílt a szemem-szám, hisz oly hihetetlen számára,hogy egy nő egyedül is boldogan boldogulhat, könnyebben élheti az életét még gyermekkel is. Nálunk szerintem a férjem a “sárkánytípus”…Sokat segítetek nekem, hogy ezt megértsem,….egyelőre még itt tartok, hogy megértsem, nekem is vannak jogaim, e hagyjam magam zsarolni érzelmileg…
KedvelésKedvelés
Olvasd el ezeket is:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/03/a-nok-tovabb-elnek/
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/07/a-nok-tovabb-elnek-2-es-jobban-is
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/04/20/en-nem-akarok-sarkany-lenni/
KedvelésKedvelés
Köszönöm, nagyon kedves vagy, meg fogom tenni és elolvasom. Úgy látom:-), látod, végül “belejöttem” – nagyon megindított a reggel érkező írásod-és ma úgyszólván kiöntöm a lelkem. Kissé már úgy is érzem, “belezavarodtam”, hol is tartok most…Jobb ez ma nekem, mint egy több órás “terápiás ülés”, és azt sem szégyenlem, hogy már könnyezem… Jó volt rád, a blogodra és rátok találni, és köszönöm a soraitokat, gondolataitokat! Hálásan!
KedvelésKedvelés
Igen, az is lehet, nem állítottam, hogy nem. Mindenképpen ha változás történik a nő életében pozitív irányban, a férfiak csak úgy néznek ki a fejükből és NEM ÉRTIK, hogy mi va’? Érteniük kellene, mert nem fogyatékosok, csak kényelmesebb erre fogni, vagy az alkoholra: bocsi, lehet, hogy részeg voltam, amikor ezt mondtam, vagy amikor így viselkedtem. És szentül hiszi, hogy én ezzel felmentem őt.
KedvelésKedvelés
Óóó, útkereső. Te esetleg én vagyok? Tán valami tudat módosult állapotban írtam ezt itt?
Tréfát elrakva: Így voltam én is.- Két éjszakám ment rá, hogy olvastam és sírtam, aztán heteken át dühöngtem, és ez utóbbi nagyon nehezen múlik. Én előbb vagyok nálad. Én már rég nem akarom megbeszélni. Én már azelőtt válni akartam, hogy idejöttem, csak annyival könnyebb most, hogy már nem is szégyenkezek miatta. Nincs bűntudatom. Bántalmazó kapcsolatban élek- éltem, amely tönkretett. Azok a bizonyos hobbik mentették meg az életemet attól, hogy végleg bedaráljon ez a borzalom.
Lassú kövekkel morzsol szét ez a malom. A házasság is, de talán maga a társadalom. Minden nap találkozni a hímsovinizmussal, a lenyomással, és úgy, hogy már látod, talán még nehezebb.
De ez utóbbit már inkább külön kommentbe.
Még egy: Ne gondold… ÉS HÉÉÉÉ, MINDENKI!!! Ne gondoljátok, hogy az, ha elhallgattok, hobbiba menekültök, eltűntök a szar házasságban, az majd valamiféle ébredést, vagy eszmélést fog hozni. Hogy egy napon majd a partner megrázza a fejét a Forma 1 előtt, hogy te jó ég! Hol az én drága feleségem? Miért nem beszélget, mosolyog, ÉL már egy ideje? Pontosan azt teszed, ha így viselkedsz, amire ő vágyik. Egy hangtalan robot leszel, és neki éppen arra van szüksége.
Véleményem szerint ébresztőnek a szexmegvonás, a pampogás, és a válás alkalmas. Még talán a félredugás is, de az csak ideig- óráig. Ha visszarendeződik a rendszer, akkor a férj is visszarendeződik hamar. Esetleg előtte még csinál egy gyereket az asszonynak, hogy jópár évig megint ne használja a punciját másra.
KedvelésKedvelés
Ajaj Adél!! Igazad van!!! Nagyon is!!!Félek is rendesen attól is hogy kemény leszek, meg attól is hogy nem leszek az…Mindkettőtől félek, és önmagam félelmeivel küszködök, elvonulás a hobbi, hogy a lányomnak “adni tudjak” és ne elvenni tőle még többet magamból. Leszek én még olyan kemény, mint te???!!! Nem irigylem el tőled az utadat, baromi kemény lehetett, míg eddig eljutottál.Rajta vagyok én is, pár hónap múlva egy “útelágazó lesz” az életünkben, mely után két választást látok. Ha rendeződünk, együtt megyünk tovább, ha nem, akkor külön. Ezt már elmondtam neki, nem egyszer, hát az történt, hogy “elfelejtette”, jó taktika. IGAZAD van, mikor olvaslak, mindent értek már, csak MÉG félek, elsősorban SAJÁT magamtól, és vívódom, amiből ő semmit nem akar érzékelni, mert neki fontosabb dolga van, a hivatás. Ezért mentsvár nekem a hobbi, amit persze ő utál…és reméli, hogy feladom!!! Nincs ideje, mindezekre az én problémáimra, mert majd akkor látom, milyen jó sorom volt most, ha már ez “nem így lesz majd” ….Jó mi???!Egyébként felháborítónak tartom, hogy így reagál, hogy azzal zsarol, hogy “meghal előbb, mint én, mert a statisztika ezt mondja/és sajnos nem is hajlandó semmilyen egészséget támogató dologban részt venni”, de már nem akarom szégyenleni magam amiatt, hogy ez így működik…És nem akarom, hogy elhitesse velem, hogy annak, hogy ő így él, én vagyok az oka…..Volt, mikor azzal foglalkoztam, hogy “őt, az egészségét próbáljam menteni”, majd bele is rokkantam….Hülye voltam! Elmondtam neki, hogy ÉN őt nem tudom megmenteni, ha ő önmaga ellensége. Meg lehet menteni valakit a saját akarat ellenére??? Már elfogadtam, hogy nem. Ebben azt érzékeli, hogy kiszerettem belőle, mert nem akarok MÁRTÍR lenni az ő oltárán… Nem az én hibám, most itt tartok, hogy ezt Én értsem meg. NEM AZ ÉN HIBÁM!…Bármi is történik majd a következő féléveben…és talán ebbe a szituációba nem lenne jó belekeverni egy harmadikat (és itt csak most a saját helyzetemről beszélek, mert igenis gondoltam rá, mert a finomságra, gyengédségre én is vágyom, hogy ne vágyódnék, és távol sem álltam tőle, hogy belemenjek ) de aztán átgondoltam hátha mégis ő lenne, az a bizonyos lehetséges harmadik az igazi társ, -csak a vívódások közepette- már el sem hinném, “nem venném észre”, hogy ő az, hogy én is méltón szerethető vagyok, és ezért elálltam a gondolattól. Tiszta lapokat akarok…
KedvelésKedvelés
Sokáig azt hittem, valami tényleg nem stimmel velem. Azt mondták, hogy túl sok a problémám, túl sokat agyalok, és végeredményben nincsenek is, mert valójában, a maga módján, tulajdonképpen, végeredményben…
Aztán egy éve körül (a kötődő nevelés kapcsán) idetévedtem, s azóta naponta többször visszajárok.
Nekem azt tanítottak, hogy a kibírom, erény, és ha nehéz, de mégis bírom, valamint némi eredményt is fel tudok mutatni, az még nagyobb erény, és “ha fát vágnak is a hátamon, végig kell csinálnom” létem végső értelme. Én mindig éreztem, hogy ezzel valami nincs rendben, de nem tudtam, hogy mi. Sejtettem, hogy a keserűen hajtogatott “ilyen az élet” nem lehet igaz. NEM, NEM LEHET OLYAN! NEKEM NEM!
Nekem csak azt tanítottak, hogyan hallgassak. Nem voltam jó tanítvány, sokat vergődtem, de azt se tanultam meg, hogy ki tudjam mondani mi bajom.
Még dadogok, de a dolgok kezdenek tisztulni.
Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Igen, nekem is azt tanították hogy hallgassak. lehet ezért szólalok meg ilyen nehezen és sokára…
KedvelésKedvelés
A legtöbb nőnek ezt tanítják. A “nem illik kibeszélni a párod”, meg a ” jó asszony szoknyája sok mindent eltakar” mind ezt jelenti. Ok, szarul érzed magad, de hallgass és tűrj, legyél megértő (magyarul, nézz el minden szemétséget).
KedvelésKedvelés
A te szégyened a szemétség is. Nem jól bánsz vele, azé olyan.
KedvelésKedvelés
Erdekes ez a kibeszeles dolog. Azt vettem eszre, hogy azert alakulhatott ez igy, mert valojaban allandoan egy szinpadon all -legalabbis az en uram-es innen nezve valoban zavaro,ha a kulissza titkokat valaki folymatosan felfedi.
Ezzel kapcsolatos veszekedesunk alkalmaval kiabalta nekem, hogy en mit szolnek,ha o is kibeszelne engem!
akkor jott nekem az aha elmeny. Hiszen en allok elebe! Nekem ez nem kellemetlen, nem zavar, hogy a baratoknak elmond rolam dolgokat, netan panaszkodik. Tenyleg! Nekem egy nyitott konyv az eletem.
Akkor neki?
Mit is szeretne titkolni?
Azt amirol itt mi beszelunk?
KedvelésKedvelés
Én mindig kibeszéltem. A családban csak én mertem beszélni arról, hogy mi történik. Anyósomék titkolták, mert szégyellték, hogy alkesz az egyetlen gyermekük. Engem is többször rendre utasítottak, hogy ne panaszkodjak, mert nem illik. Mondtam, hogy jó, ha nem mondhatom el senkinek, hát elmondom mindenkinek és eszerint cselekedtem. Volt olyan, hogy leöntöttem a kocsmában a haverok előtt vodkával a férjemet, mert nem akart hazajönni, amikor kértem. Mindig együtt mentünk el, de mindenhonnan egyedül mentem haza. Persze a vodka sztori után úgy emlékeztek meg rólam, hogy az a sárkány, aki elsza*ta szegény jámbor ember életét. Azt senki nem kérdezte, hogy amíg én nem voltam, addig miért ivott a drága. Na, egyszer volt Budán kutya vásár, a mentést hagyom a szakemberekre, én ezután az életemet nemesebb célokra használom, mint szegény alkoholistákat megmenteni a kárhozattól.
KedvelésKedvelés
..ez is itt mind magamra tudnám venni, valami hasonló zajlik bennem is, örülök, hogy te is leírtad!!!
KedvelésKedvelés
“Sokáig azt hittem, valami tényleg nem stimmel velem. Azt mondták, hogy túl sok a problémám, túl sokat agyalok” – én még mindig azt hiszem magamról. Illetve nem, tudom, hogy agyalni kell, muszáj, nem lehet nem agyalni, nem értem, mások hogy képesek rá, és nem lehet túl sokat, csak éppen ez mind pont arra jó, hogy a fénye mellett ne tudjanak elbújni még a legsunyibb problémák sem, amiket komplett titkosszolgálatok rejtegetnek. Aztán amikor látják, hogy látod, taktikát váltanak, és megpróbálják elhitetni veled, hogy az nem is az, aminek látszik. Sőt, nem is látszik annak, csak te látod úgy.
Nem szabad elhinni. Az eszemmel tudom, mert agyalok. Aztán közben mégis elhiszem néha.
KedvelésKedvelés
” csak az aszfalt réseibe ültethetünk árvácskát”
Ez nagyon tetszett, meg sok más is amit itt olvasok.
És a résekben nőnek növények, mindig is nőttek, a sziklákon, hasadékok közt, kőfalon…
Az élet szép, mielőtt olvastalak most reggel ezt mondogattam ma magamnak.
Nem vagyok egy hozzászóló típus, bár még lehetek 🙂 De nagyon régóta olvaslak és szeretem ezt a blogot.
Ó, de sokat írtam, így magamhoz képes!
Sziasztok!
KedvelésKedvelés
szia 🙂
KedvelésKedvelés
A mások élményeinek elbagatellizálása kapcsán az jutott eszembe, hogy mennyiszer kaptam válaszul, mikor kifejeztem ha vmi nem tetszett, rosszul érintett, vmi bántott vagy ha megbántva éreztem magam, hogy ‘Ne hisztizz!’ , megértés helyett. Olyankor mindig nagyon dühösnek és tehetetlennek éreztem magam és már majdnem elhittem hogy talán tényleg velem van a baj. Veletek történt hasonló?
KedvelésKedvelés
Igen, lehet, hogy végül pont az lesz, hogy a döntés az “egyedül” élés, ami nem is borzaszt el annyira, mint mondjuk pár hónapja, valószínűleg a szemléletformálódásom nektek is köszönhető! 🙂 Igen, az egyik alapdilemmám volt eddig, hogy pici a közös gyermekünk…! De ugye bár, ő sem szeretne egy gyenge kiszolgáltatott anyát magának, ha most nem is, pár éven belül, biztosan tudatosan is érzékelné! 🙂
Valamikor, talán tegnap olvastam valamelyik bejegyzés kapcsán, mennyire HIHETETLEN a férfinak, hogy a nő is önállóan képes élni, létezni, sőt, hogy boldog. És, ami kiváltképp felfoghatatlan volt nekem, és ez is csupán a hetekben tudatosult, hogy képtelen attól elrugaszkodni, ha ő nem kell, akkor már biztosan “kinéztem” magamnak valakit, ahova “átugrom” majd. Nem mint ha az szerintem rossz lenne, az is egy választás, döntés – de jelenleg bennem semmiképp nem ez az irány formálódik, sőt, inkább hiszem, hogy egyedül szeretném kiteljesíteni az életemet, végre ne szóljon be(le) senki, és csak akkor beengedni bárki mást a privát szférámba, ha úgy érzem egyenrangú társként tudunk létezni – de egyszerűen, mikor ezt elővezette nekem, főleg olyan alapon, hogy de hát hogy léteznél te szex nélkül, olyan döbbent lettem, hogy szinte szóhoz sem jutottam. Most már inkább úgy látom, szerinte a nő, egy női bőrbe bújt, és kellékekkel felruházott férfi, akinek ugyanazok a fizikai és lelki igényei , mint egy férfinak…(???)
KedvelésKedvelés
..azt hiszem nem pont ide akartam beszúrni ezt a hozzászólást, de …bocs a kezdeti “botlásokért” 🙂
KedvelésKedvelés
Olvasom ezt a régi bejegyzést és nem emlékszem a nickedre, nem látlak mostanában kommentelni. Mi történt veled azóta?
KedvelésKedvelés
Persze! A tegnap este elmentem találkozni egy év után egy valakivel, akivel elszámolnivalóm volt. Amikor előhozakodtam a sérelmeimmel, kinevetett. Azt mondta, hogy túl komolyan veszem magam. Elmondtam, hogy fájt, hogy azzal hárítja a felelősséget, hogy én vagyok a naiv. Arra nem gondolt, hogy kell valaki, akitől naiv lehetek? Aki hazug disznó és elhitet velem dolgokat? Ez lenne ő. Nagyon megsértődött.
Nem a mi fejünkben vannak ezek. Ezek csak elbizonytalanító taktikák. Őket hogy a fenében nem lehet megkérdőjelezni? Miért olyan szent az, amit ők mondanak? Pfúj….
KedvelésKedvelés
Fázisok, és léggömbök, puffogtatások, talán belül meg egy “remegő kisfiú”, és bizonytalanság, elbizonytalanító taktikák, pont úgy, ahogy írtad!!
KedvelésKedvelés
Elbizonytalanító taktika, ez jó megnevezés.
KedvelésKedvelés
Ó, igen, nagyon sokszor, gyerekkoromat végigkísértette ez a mondat. Mert sose voltam jókislány, mindig felhorgadtam, ha valami nem tetszett. Nem majdnem, hanem tényleg hittem egy ideig, hogy baromi rossz természetem van. A szüleimmel való konfrontációban az volt a kellemetlen, hogy egy jó darabig ugye nem egyenlő térfélről indultunk: én gyerek voltam, ők felnőttek. Egy párkapcsolatban, ha másként nem, de elméletileg egyenrangúak a felek és egy vitában rá lehet mutatni erre a tényre. Szülő-gyerek vita esetén nem, sajnos. “Én vagyok az apád, nekem van igazam”. (Hát persze, ő a felnőtt, ez mindent megmagyaráz, csak neki lehet igaza, még az én érzéseimmel kapcsolatban is, én reagálok túl mindent, nyilván rosszul vagyok bekötve.) “Ne hisztizz, húzz a szobába.” (Vita ezzel lezárva.)
Ma már felnőttem, indirektebb módszerek játszanak. Csak éppen egyre kevésbé gondolom úgy, hogy baj van velem. Jól vagyok, mindig is jól voltam, heves reakcióim ellenére is jogos volt minden! érzésem és ellenérzésem. Tudom.
Ma már tudatosan hallgatok arra a belső riasztóra, ami minden alkalommal figyelmeztet, hogy valami nem stimmel, akár szemből, akár hátulról támad valaki. A tudatos azt jelenti, hogy végiggondolom, mivel és hogyan készülnek lenyomni. Így a reakcióim is átgondoltabbak, tudok érvelni, mert látom is, mi folyik, nem csak érzem és lövök vaktában. És mivel nem csípőből reagálok, a hisztis jelző is kezd elmaradozni. Eltűnni azonban sosem fog teljesen.
KedvelésKedvelés
“Leginkább annyi lesz, hogy néhányan megváltoztatják a tudatukat, felülvizsgálják korábbi meggyőződéseiket, lesz egy kicsivel több belső nyugalmuk, örömük, rácsodálkozásuk, esetleg, ha szerencsések, változtatnak az életükön. Határt húznak, elválnak, s talán nem lesznek durvák a szankciók. Néhány kivételes helyzetű nő bizonyítja majd, hogy így is lehet létezni: méltón, nem örökké valaki máshoz képest meghatározva önmagát, nem elvárások szorításában, igen, lehet így is.”
Elmondhatatlanul halas vagyok, azert, hogy az irasaid altal önvizsgalatot tartok, figyelek es tanulok, modositom az ertekrendem, ahol vakfoltra lelek benne, megoperalom. Felmentem magam helyzetekben, ahol regebben hetret görnyedve probaltam volna megfelelni. Mert nem fontos, nem ez a fontos. Jol voltam mar, de az irasaid es ez a közösseg segitenek, hogy meg jobban legyek. 🙂
Sokat beszelgetek is a blogrol. A baratnöim egy reszet erdekli es szivesen beszelget rola. Az egyetlen szivfajdalmam, hogy az idösebb korosztalybol senki nem hajlando kinyitni a szemet, hiaba feszegetem es elintezik azzal, hogy ez nekem valami uj hobbi, vagy passzio: nincs itt kerem semmi latnivalo, haladjunk tovabb a regi uton. Hat nem, nem haladok! Es kikerem magamnak. Kikerem magamnak, hogy mas nök, csaladtagjaim marketingeljek nekem, hogy föznöm, mosnom, vasalnom kell majd a paromra es kiszolgalnom szepen. Ebböl egyelöre csak konfliktusom es parazs vitam szarmazik. Nem akarjak erteni hogy mashogy is lehet es hogy megfulladok ebben a sok eröszakos elvarasban. Rosszul esik es nagyon dühösen reagalok minden should-os felvetesükre. Valahogy ezt meg kellene tanulnom kezelni es elfogadni, hogy ök ebben eltek le egy eletet, nem akarjak belatni, hogy van maskepp is, mert az nagyon fajna nekik. Nekik sajnos hiabavalo az arvacska. Minden virag, amit adok nekik ebböl a nemes csokorbol, elszarad harmadnapra 😦
KedvelésKedvelés
Az idősebb korosztályra reagálva: anyósom is egyszer látta a FB oldalam üzenőfalán a “Nők lázadása” linkjét, és kérdezte, hogy miért mérgelem ilyesmivel magam. Meg sem próbáltam elmagyrázni neki…
Egyébként azt látom, hogy az idősebbeken kívül még a fiatalabbak (nagyrészt gyermektelenek) azok akik hajlamosak minden idegszálukkal arra koncentrálni, hogy megfeleljenek. Bizonyára erősen hatnak rájuk a “nem jutmajd így férj neked”, “nem fogsz majd senkinek sem kelleni” kezdetű huhogások. Megértem, én is szorongtam emiatt eleget.
KedvelésKedvelés
Egyetertek, szerintem igy ereznek. Es a környezetük nyomja, hogy mit hogy kene csinalni, hogy kelljenek a ferfiaknak. A parkapcsolatom elejen peldaul a nagynenem, akit imadok, minden alkalommal megkerdezte, hogy mit fözök a paromnak, amikor ideutazik es talalkozunk. Mert ugye ez a garancia, hogy akkor ez majd tartos parkapcsolat lesz, valamint bizonyitek, hogy en egy kedves, gondoskodo lany vagyok! 🙂 Kicsit le volt hangolva, amikor mondtam, hogy semmit. Söt: nagy büdös semmit. En 8-ra erek haza a munkabol, ö meg 9-re jön. Nincs kedvem fözni, es juszt sem fogok fözni mondjuk zuhanyzas helyett. Erre pedig jön, hogy de hat megfözhettel volna par nappal elöbb akkor. De par nappal elöbb sem fogok fözni, mert akkor is 8-ra erek haza. Es latom, hogy nem erti, hogy en hogy lehetek ilyen….
KedvelésKedvelés
en nem az idosebb generaciora koncentralok, hanem az utanam jovore. nekik beszelek, meselek, mutatok, magyarazok, gyozkodok. Egyenlore foleg a parom lanyanak es az o baratnojenek es persze a sajat lanyaimnak. hogy ok mar lassanak mas utakat is.
KedvelésKedvelés
Az a helyzet… már fentebb leírtam, meg annyiszor, mert én aztán mindig jártatom a számat itt… meg mindenütt most már… hogy nem könnyebb. Én hálás vagyok, hogy idejutottam. Én sokat sírtam, sőt olyan harag van bennem, hogy elmondani nem tudom. Haragszom apámra, a férjemre, a szeretőmre, a kollégámra, a szarházira, aki beszól az utcán, a másikra, amelyik meg végignézi a nyílt utcán, ahogy kicserélem az autóm kerekét. Nagyon kicsi választ el attól, hogy gyűlöljem őket. Tudom, igen, a rendszer, mondom én is. Csakhogy könnyebb volna úgy, ha legalább egy férfit ismernék, akinél nem látom mindazt, amit itt tanultam meg. Kimondani. Mert tudtam azelőtt is, hát az én bőrömön fájt, engem mérgezett születésemtől fogva, csak nem tudtam- mertem megfogalmazni, mert a legkisebb hangot csírájában fojtották belém. Én ezt köszönöm. Ez az első közeg, ahol azt mondták, lehet erről beszélni, mert ez van. Nem én találtam ki, nem én vagyok beteg, hanem ez van. Az, amiben én élek, az bántalmazás. Ahogy én szexelek, az erőszak, ahogy én élem a napjaimat, az rabszolgaság. Akik szerelemmel kenik össze, azoknak ehhez kőkemény érdekük fűződik. Becsapnak és használnak engem.
De nem jobb most, csak máshogy rossz.
Falak mindenütt, viták mindenütt, lesajnálás, nem komolyan vevés. Feminizmus?- Mindenkinek van betegsége. Társadalmi egyenlőtlenség? – Leszarom.
Ha a határaimat védem, akkor megváltoztam, agresszív vagyok és önző. ÖNZŐ! Miért? Ja, mert 15 év után most egy ideje nem szexelek a férjemmel, akivel mellesleg válunk. Na és? Neki ürítenie kell.
Nők, akikkel nem értek szót, barát, aki elhagy.
És állok és nézek, hogy nem igaz, hogy nem értik. A szabadságomról van szó, sőt, szinte az életemről, hát tudják, mennyire rosszul voltam már.
Nem jobb, csak néha.
Látni azt, ami történik nem jelenti, hogy meg is tudom védeni magam.
Átlátni manipulációkat, kihasználást és nem elfogadni, az azt is jelenti, hogy megszakít az ember kapcsolódásokat. Egy éve még lement volna a torkomon, ma már nem, így hát veszítek én is.
Mert ők nem változnak. Még azok sem, akik szeretnek. Nekik a fensőbbség és az ego mindig fontosabb lesz, mint én.
Ha végiggondolom, mindig szárba szökken valami tehetetlen harcos gyűlölet bennem.
Nem könnyebb.
KedvelésKedvelés
Adel, gyere el hozzam par napra. Nezz meg minket. Nem mondom hogy tokeletes a kapcsolatunk mert nyilvan nem az, de talan jo lenne ha latnal minket a hetkoznapokban, mukodes kozben. Hogy milyen amikor ilyen. (Jaj remelem nem erted felre, a celom nem az okoskodas, ontomjenezes, hanem az hogy legyen lehetoseged mast is latni mint amit eddig lattal es szivesen latlak, lakhatsz nalam, a nappaliban van egy vendegagy)
KedvelésKedvelés
Adél, jöhetsz hozzám is. Nem azért, hogy lássál mást is, mert itt is történik egy s más, hanem csak úgy, a levegő változás kedvéért. Ellakhatsz nálam legalább két hétig, kaptam én is egy csipke harisnyát, de egyedül nem merem hordani, ketten már…:D Nagyon jó lenne! Nagyon büszke lennék rád!
KedvelésKedvelés
De helyesek vagytok! Tán megvan a nyári program 🙂
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Én is összegyűjtöttem a vért a pucám helyére, hogy hozzászóljak.
Először is bemutatkoznék: Eszter vagyok, 26 éves és még sok mindenen nem mentem át, amin ti, kedves Csakazolvassa és kedves kommentelők, már túl vagytok. Nincs gyerekem, van egy párkapcsolatom, egy munkám, egy hallgatói jogviszonyom, meg egy biciklim.
Nekem a blog elsősorban egy aha-élmény volt. “Szóval ezért bűzlik nekem 100 randiból 90 és öt párkapcsolatból négy!” Nagyon fontos felismerésekhez vezettek el az itteni írások. Azóta pofázom. Sokat, “kéretlenül és agresszívan” (ezt már nem tudom, kitől kaptam a fejemhez anno). Amikor csak szóba kerül a házisárkány, a “nézdmá’dedagadtazanő”, vagy amikor a (volt) gyógymasszőröm nem pont a porckorongsérvemet akarja kezelgetni.
Számomra a fájdalmas felismerés nem az egyenlőtlenség volt, bár attól is dühös leszek, de én sosem átallottam az utánam füttyögő melósnak visszaszólni. Az igazán durva, hogy ez mennyire felszámolhatatlannak tűnik. Pedig nem akarom megváltani a világot már vagy tíz éve (legfeljebb árvácskákat a beton repedéseibe), csak a saját életemre alkalmazni azt, amire rájöttem. Hiába mosogat, főz stb. a párom, hiába találjuk ki együtt, hogy hová menjünk és mit csináljunk, mert megyünk, mert csináljuk! Hiába a beszélgetés, ha gondunk van, vagy ha nincs, ha igazán fontos, húsba vágó kérdésekre kerül a sor, kiirthatatlan “rossz beidegződésekkel” találom szemben magam mindkét fél részéről. Ebből a magamén nyilván dolgozom.
A lényeg, hogy nincs lényeg, jó, hogy vagytok!
KedvelésKedvelés
Milyen jó, hogy írsz!
KedvelésKedvelés
micsoda belépő! örülök, hogy — végre — megtetted. 😉
KedvelésKedvelés
én is köszönöm a blogot, rendkívül inspiratív.
viszont nem értek egyet ezzel, vagy félreértem: “nem úgy van az, hogy a felismerésen múlik minden”. a felismerés és tudatosítás az alapja az egésznek, anélkül csak zombi-lét van. vagy naív, félszeg, húgymeleg, tudatlan és roppant mód sérülékeny gyermeki létállapot.
pont erről beszélgettünk múltkor valakivel, hogy voltaképpen nem csoda, ha sokan öntudatlanul is inkább a csukott szemet válasszák. aki hajlandó kinyitni, vagy véletlenül kinyílik, annak legelőször iszonyú vakító a beáramló fény, csak sok idő után válik elviselhetővé, aztán élvezetté, legvégül normál állapottá a látás, és minden, ami ebben a látható új világban elérhető, tapasztalható.
KedvelésKedvelés
“…nem lesz édenkert, csak az aszfalt réseibe ültethetünk árvácskát” – ez annyira tetszik. Egyébként így olvasva a többiek tapasztalatait (nem csak ennél a posztnál) arra jöttem rá, hogy a mi családunkban anyám a férfi, és a húgom meg én töltjük be az alárendelt feleség szerepét. Több példát is tudnék erre most hozni, bár lehet, hogy el sem hiszitek, hogy nőben is van ilyen. Ráadásul a másik érdekes dolog, hogy közben a saját férjével (második) viszont visszamegy mindent eltűrő nőbe. Rosszul vagyok már attól, hogy naponta elsorolja, hogyan bántotta meg őt a férje, aztán ha neadjisten azt sugallnánk neki, hogy ez így nem jó, akkor azonnal bizonygatni kezdi, hogy én nem értem az igaz szerelmet, meg hogy ötven fölött már minden pasi ilyen stb. És ugyanígy azt sem veszi észre, hogy ő ugyanazokat a verbális és egyéb bántalmazásokat/elnyomást hajtja végre rajtunk.
Tudom, hogy nem azzal kéne foglalkoznom, hogy anyámat bíráljam, ezért inkább megpróbálom azt leszűrni a dologból, hogy a saját életemet hogyan éljem másképp.
Ajánlottam ma A zongoratanárnő című könyvet, most újra felhívom rá a figyelmet, mert bizony nagyon is valós veszélyek ezek, amelyekről szól.
KedvelésKedvelés
Ó, dehogynem hiszem el, hogy van ilyen nőben, nekem az egyik sógornőm ilyet. Annyira él a hímsovinizmus eszközeivel (lenyomás, lekicsinylése a mások problémáinak, verbális erőszak, a mindent kézben tartani akarás, a másik véleményének semmibe vétele ststb), hogy néha azt gondolom, összegubancolódtak a génjei.
KedvelésKedvelés
Anyám, az ő anyja, meg az övé is, a többiről már nem tudok. Ha kicsit jobban kiállok az igazamért, védem a határaimat, határozott vagyok, rögtön őket látom magamban, és ettől megrettenek. Vagy mások látják őket bennem, ettől néha még jobban.
KedvelésKedvelés
Néha én is attól félek, hogy úgy reagálok egy adott helyzetben, mint az anyám. Nem határozottságra értem ezt most, hanem mondjuk amikor kiosztom valamiért a páromat, és ugyanazt a gúnyos, bagatellizáló hangot ütöm meg, amit anyám szokott.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, ez a kérdés időről időre előkerül hogy ti. a nők is lehetnek hímsoviniszták, de a hímsovinizmus nem a genetikai nemhez van kötve, hanem a társadalmihoz, ezért a sógornőd mindig sokkal nehezebben lesz ezzel az egésszel, mint ha férfi volna. Természetesen léteznek manipulatív és erőszakos nők is, és ez szomorú, de nem áll mögöttük a jóváhagyó mechanizmus, nincs megmagyarázva, hogy ők határozottak, erős kézzel irányítanak, megöli őket a munkahelyi stressz, meg hogy ilyen indulatos típusok, és esetükben a férfias is szitokszó. Ha úgy tetszik, Szabó Móni szavával élve a sógornőd visszafelé mászik a mozgólépcsőn. Nem produktív, nem heroikus, de mégis, a nemével szembemegy, nem ez lenne a dolga, és, gondolom, tőle te sem várnád, miközben a férfiakra már rég legyintünk, hogy “hát ilyenek”.
KedvelésKedvelés
Viszont konkrétan az én anyám magának jóváhagyja, például ilyen mondatokkal, hogy “vezetőnek lenni nehéz”, meg hogy “tíz beosztottam van, és még egy se kérdőjelezte meg a döntéseimet, akkor te miért”. Valamint a “ne tudd meg, mi megy odabent (ti. munkahelyen)” is alapmondat. Egyébként egyetértek, akkor mondják egy nőre, hogy átment pasiba, ha határozott, tudatos, netán “karrierista”. Kb. azt jelenti ez, hogy “nem tudja, hol a helye”.
KedvelésKedvelés
Nálunk az apai nagymama műveli ezt a műfajt professzionálisan. Olyan szívesen megmondanám neki, de idős is, betegeskedik is, élete utolsó idejére már nem hiszem, hogy megváltozna, inkább csak sértettséggel reagálna. A baj csak az, hogy most a szüleimnél lakik. Vajon anyámban miért merült fel a válás gondolata épp most?
KedvelésKedvelés
Már úgyse változik meg — hányan mondják ezt, hány psziché hízik így szörnyeteggé. Nem ennek a reményében kell szólni, és sokféleképpen lehet szólni. Szólni azért kell, mert nem lehet nem szólni, és ne legyen az életkor, a státus tabu.
KedvelésKedvelés
Igazad van. A kora és hogy nagymama, az státus. És szívesen is szólnék.
Reálisan szemlélve viszont tényleg 1-2 éve van hátra, én pedig nem élek velük, innentől nem érzem feltétlenül kötelességemnek.
Helyette anyukámmal beszélgetek sokat, amikor kiruccan hozzám a belvárosba a külkerületből sörözni/borozni. Neki elmondtam, hogy szerintem ha válni akar, ne várjon, mert nincs mire (nyilván apám a nagyitól függetlenül sem mintaférfi, sokkal inkább 210 cm két lábon járó nemtörődömség). Elmondtam neki, hogy joga van jól érezni magát, lelkifurdalás nélkül, és joga van dönteni az életéről. Néha mintha már el is hinné…
KedvelésKedvelés
az egyik legnagyobb segítség életem első nagy szakításának túlélésében ez a blog és minden hozzászólás. 23 évesen szembesültem azzal, hogy első és egyetlen kapcsolatom bántalmazó kapcsolat volt, aminek végére már a létezésem értelmét is megkérdőjeleztem. (a szakításig nem mertem elolvasni a hétköznapi hímsovinizmust, mert tudtam, hogy ebben élek)
utána a válság: most akkor tényleg ilyen szörnyű feminista leszek, amitől mindig féltem? aki még a rendesnek mondott fiúkban is látja az elnyomót? pedig én tényleg úgy szerettem volna rendes lenni és boldog és jó feleség és készséges szerető. aztán rájöttem, hogy megéri, mert a boldog tudatlanság állapota nem létezik. szóval most tudatos vagyok és félboldog. és foglalkoztat a skandináv férfiimport gondolata:)
a lényeg, hogy mindenkinek köszönöm, minden nap olvaslak titeket és utána mindig jobb. a lehető legkisebbre zsugorodik a hiány. el is tűnik majd.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy így döntöttél. Én nem tartom magamat gonosz feministának, én kedves, szeretetreméltó feminista lettem, csak eddig én is féltem kimondani. A tegnap megtették mások helyettem, és nem haragudtak érte 🙂 Jó, hogy így döntöttél 🙂
KedvelésKedvelés
…azt gondolom, nagyon jó, hogy megtetted, hogy kiléptél abból a kapcsolatból. Szerintem, attól, hogy tudod, értékes vagy, és nem hagyod, hogy bántsanak, sőt önállóan lépsz, és döntesz a saját sorosodról ÖNÁLLÓ SZEMÉLYISÉG vagy. Fejet fel, és gondold végig, nem pont azok-e az erényeid, amiért a bántások értek… ,valószínűleg azon “szárnyaidat” próbálta az illető leginkább csonkítani, hogy ne “érezd”, ne hogy jól érezd ” ki vagy”, hogy csodálatos vagy….!!! Elsősorban csodálatos embernek születünk, adományunk, hogy teremtőerővel bíró nők vagyunk. Az, hogy önmagadat is értékelni tudod, még nem jelenti azt, hogy felbőszült feminista lennél?? Egyébként meg, néha nem árt, … már csak az egyensúly végett is! 🙂
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés